Bizarr tények a magyar temetkezési szokásokról

November elsején, Mindenszentek napján megemlékezünk a halottainkról, és mécsesekkel, virágokkal keressük fel a temetőket. Elárulunk pár érdekes, hogy azt ne írjuk, morbid tényt a magyar temetkezési szokásokról.


Kevesebben halunk meg

Magyarországon 2016-ban várhatóan 130 ezernél kevesebb ember fog meghalni. 20-25 évvel ezelőtt az évi 150 ezret is elérte a halálozások száma. A csökkenés több okra vezethető vissza: nő a születéskor várható élettartam, fejlődik az orvostudomány és az egészségügyi ellátás, illetve természetesen a fogyatkozó magyar népességen belül arányaiban is kevesebben halnak meg.


A temető már a múlté

Ma már Magyarországon sem ritkaság, ha az elhunytat nem a megszokott módon, temetőben kívánja eltemetni a család, hanem más módon búcsúzna el tőle, vagy helyezné egyedi helyen végső nyugalomra. Egyre többen választják a hamvak természetben történő elhelyezését. Sokan azt gondolják, hogy ez tilos, de ahogy az urna hazavitelének, ennek is vannak jogszerűen lebonyolítható formái. A temetőn kívüli elhelyezés oka a magas sírhely árak mellett, hogy a családtagok vagy természet közeli, vagy az elhunyt személyiségéhez, életéhez illeszkedő nyughelyet keresnek szerettüknek.


„A nyughelyek fizikai látogatásához kapcsolódó kötelezettség ma már inkább teher a modern ember számára, semmint morális elvárás.” – állítja Gőcze Edit kegyeleti szakértő. „A több száz, vagy akár több ezer kilométerre költöző családtagok inkább lélekben igyekeznek megőrizni az elhunyt emlékét, és a búcsúszertartás egyediségével kifejezni az irántuk érzett tiszteletüket, szeretetüket.”

A kedvencek temetője nem csak Stephen King könyvekben létezik

Sokan igénylik, hogy korábban elpusztult és elhamvasztott, otthon őrzött házi kedvencük velük együtt legyen eltemetve. Erre hivatalosan nincs lehetőség a temetőkben, ezért alternatív temetkezési formákat keresnek, mert hajós temetés esetében például ez megoldható. Egyre inkább elfogadott, hogy elkötelezett macska- és kutyatulajdonosok emberekkel azonos szintű szertartást és tiszteletet várnak el házi kedvencüknek.