A magyarokról énekel Fergie?

Egy kisfilmmel kezdte el promotálni Fergie új lemezét, melyben a magyarokról is szó esik.

Vagyis csak majdnem. A bő egyperces videóban az énekesnő éppen azt ecseteli, hogy mennyire éhes, vagyis hungry, ám a háttérvokálban a szó egyértelműen Hungarynak érthető.

Azon túl, hogy Fergie éhségéről panaszkodik a videóban, hajat és almát vág, valamint körbe-körbe forog némi technikai trükk segítségével Az énekesnő gyomra olyannyira koroghat az éhségtől, hogy kínjában már az ujjait kényszerül nyalogatni.

Fergie második szólóalbuma, a Double Duchess idén fog megjelenni, ám konkrét dátumot még nem közölt az énekesnő csapata. Ideje lenne már előrukkolni az új koronggal, ugyanis a DD első kislemeze már 2014 szeptember legvégén megjelent, ám különböző okokra hivatkozva a rajongóknak már több mint másfél éve kell várniuk az új zenére.

A legutóbbi pletykák szerint Black Eyes Peas énekesnője a hétvégén publikálja az első valódi kislemezét az albumának, mely a romantikus MILF címet kapta. Úgy látszik, ha Fergie egyszer beindul, azt teljes mellbedobással teszi.

Kíváncsian várjuk az új slágereidet, Fergie. Kérlek, minket ne éheztess ki!