A Grammy-jelöltek – A legjobb felvétel

Mivel még két hétfő van a Grammy-díj átadásáig, úgy döntöttünk hogy egy-egy cikket szentelünk a legjobb album és a legjobb felvétel esélyeseinek bemutatására. Öt dal, öt jelölt és egy nehéz választás. Hallgass velünk Grammyt! Az év felvételeit elemeztük.



1. Daft Punk – Get Lucky ft. William Pharrell

Egy kicsit egész 2013 ezt a dalt jelentette, hiszen nem volt bár, kocsma, pub, kávézó vagy buli, ahol nem szólalt volna meg a hetvenes évekbeli hangulattal és az örökifjú Pharrell hangjával operáló sláger, amire nagyokat nem lehetett ropni, viszont mindenki egy emberként tötyögött rá. A YouTube-partik elmaradhatatlan száma volt, már több mint 155 millió ember keresett rá a nagy videómegosztón, legnagyobb teljesítménye viszont az volt, hogy valami olyan újat mutatott az EDM-mel teli popszakmának, amire már réges-régen mindenki vágyott, még ha nem is tudott róla.



2. Imagine Dragons – Radioactive

Mikor már Britney is elkezdte használni a dubsteppet, biztosak lehettünk benne, hogy a műfajt végképp kifordították önmagából, ám az Imagine Dragons valami teljesen új dolgot hozott ki belőle, teremtve egy isteni energiákkal teli dalt. Bár a rádiókat nem hódította meg annyira mint a többi vetélytárs, ez szerencsére nem mércéje a Grammynek. A néhol már himnikus hangvételbe hajló diadal-dal klipjével pedig nem lehet mit kezdeni, mindenesetre egy dolog igaz róla: kihagyhatatlan!



3. Lorde – Royals

Ettől a daltól végül mégis kőgazdagok lettel Lordék, de ettől függetlenül szerencse-nem szerencse még mindig tudunk azonosulni a dalszöveggel, ahogy a Föld fiataljainak nagy része is. A Lorde csodás igazgyöngye volt a tavalyi évnek, fergeteges albummal és remek zenei megoldásokkal. Bár még szemtelenül fiatalok, korukhoz ugyanolyan szemtelen vakmerőség és kísérletező kedv is jár, forradalom ezek nélkül pedig még sose jött el. Éppen ezért mondhatjuk ki nyugodt szívvel: a Lorde megmentette tavaly a popszakmát. Reméljük ezt a projektet pedig folytatják.



4. Bruno Mars – Locked Out Of Heaven

Tavaly majdnem felrobbantotta a Sportarénát, most pedig a Grammy színpadján fog dalolni és persze lehet díjat is vesz majd át. A Locked Out of Heaven tipikusan az a dal, ami sokat megy a rádióban, dúdoljuk az utcán, fogmosás közben, üvöltjük az autóban, de sokszor fogalmunk sincsen sem a címéről, sem az előadóról. Kicsit önmagunknak ellent mondva persze azért közölnünk kell azt is, hogy több mint 220 millió ember indította már el kevesebb-több koncepcióra épülő videót. A Locked Out Of  Heavenben minden van, ami egy popdalba kell – remek zene, kedves szöveg, magával ragadó bridge és refrén, na meg persze egy jóképű fiú, akiért odavannak a lányok. De a dalt hallgatva, itt tényleg ez a legutolsó…



5. Robin Thicke – Blurred Lines ft. T.I., Pharrell

Úgy néz ki hogy idén amihez Pharrell hozzányúlt, az Grammy-jelöléssé változott. Robin Thickle rengeteg cicivel, jó nagy fehér háttérrel és egy igazi nyári jammelős slágerrel lepte meg a nagyérdeműt, később pedig Miley Cyrus felejthetetlen áldozata lett a VMA-n. De a dicsőség a három férfiúé maradt twerkelés ide vagy oda, hiszen szakítva a dübörgő ritmusokkal a Blurred Lines is inkább finomabb, selymesebb zenével kavarta fel a rádiók játszási listáját és biztosított nekünk tökéletes filmzenét a reggeli készülődéshez vagy a péntek esti martinizéshez. De a kérdés továbbra is nyitott: What rhymes with hug me?