Jövőre Budapesten is elstartol az egyetemisták legnagyobb kalandtúrája

A Red Bull Can You Make It? egy olyan életre szóló utazás, ahol a világ egyetemistáiból összeállt csapatok szárnyalnak végig Európán úgy, hogy közben pénz helyett kizárólag Red Bullt használhatnak fizetőeszközként.

Idén az öt rajtállomás egyike Budapest lesz, így a magyar egyetemisták az ország bármely pontjáról nevezhetnek. Vajon melyik nemzet csapatának sikerül elsőként leküzdenie a Red Bull Can You Make It?  összes kihívását és ezer kilométerrel a háta mögött megérkezni Amszterdamig?

2018. tavaszán a világ 60 országából kiválasztott 200, háromfős csapat vág neki a kalandnak az öt európai rajtállomás – Budapest, Madrid, Manchester, Róma és Stockholm – egyikéről. Az egyetemistáknak egy hetük lesz beérni az amszterdami célba. Minden versenyzőnek meg kell válnia a nála lévő készpénztől, hitelkártyáktól és telefonoktól. A klasszikus fizetőeszközök helyett a diákoknak Red Bullt kell adniuk mindenért cserébe, amire az út során szükségük lehet: ételért, szállásért, utazásért és a feledhetetlen élményt garantáló kalandokért. A jelentkezési időszak ma kezdődik és 2018. február 14-én, szerdán zárul.

A csapatok saját maguk tervezik meg az útvonalukat, amely során érinteniük kell néhány európai városban lévő ellenőrző pontot, ahol fizikai és szellemi erőpróbák várják őket. Ezen a kalandlistán lévő feladatokból a lehető legtöbbet kell teljesíteniük, miközben az útjukról készített fotók és videók közzétételével gyarapítaniuk kell az online követőik táborát. Az elért pontszám az ellenőrző pontokon teljesített kihívások, a kalandlista feladatainak eredménye és a közösségi oldalon toborzott követők száma alapján adódik össze.

Lehet néhány doboz Red Bull ugyanolyan értékes, mint a készpénz, a telefon vagy a foglalás? Naná! A legutóbbi, 2016-os Red Bull Can You Make It? során 165 csapat álma vált valóra az ejtőernyős ugrástól kezdve a Bajnokok Ligája meccsre szóló belépők megszerzéséig.

A jelentkezés menetéért és a további részletekért kattints  ide,