5 templom, mely felfedi titkait az idei Ars Sacrán

Idén tizedik alkalommal rendezik meg a tíznapos Ars Sacra Fesztivált, melynek célja, hogy közelebb hozza az emberekhez a keresztény-zsidó kultúrát és szakralitást. Az ingyenesen látogatható programsorozat része  a szeptember 16-i Nyitott Templom Napja, amikor rengeteg templom készül érdekes programokkal. Ezek közül mutatunk ötöt, ahova érdemes betérned az Ars Sacra idején.

Templomismertetés – Kőbányai Szent László Templom – 10:00 – 14:00

A Kőbányai Szent László-templom Lechner Ödön tervei alapján 1894 és 1899 között épült fel. A román, gótikus, reneszánsz, barokk, perzsa és a magyar népi stílusjegyeket is magán viselő épületben félóránként tartanak idegenvezetést.

További információkat itt találsz.

Séta a Belváros templomaihoz – Belvárosi Ferences Templom – 14:00

A séta alkalmával a következő helyeket ismerheted meg: Ferences templom, Egyetemi templom, Pálos könyvtár, Szent Mihály templom, Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplom. A séta által érintett minden templom rendkívül értékes építészeti emlék, a magyar történelem eseményeinek helyszínei. Külön figyelmet érdemel a látogatás a Pálos könyvtárban, ami igazi érdekesség a kultúra iránt érdeklődők számára.

További információkért kattints ide.

Templomtúra – Árpád-házi Szent Margit-templom – 17:00

Az 1933-ban épült templom kincseit, titkait fedezheted fel egy lelki utazás keretében. A szervezők élvezetes idegenvezetést biztosítanak.

Részleteket itt találsz.

Reformáció500 – Összekapcsolódás – Szilágyi Dezső téri templom –  19:00

A Tabulatúra Régizene Együttes korabeli hangszerekkel kísér el minket a Reformáció korába utána megkóstolhatjuk Kálvin zsemléjét is. Pajor Ildikó digitális képei különleges élményt nyújtanak Ady istenes verseihez. A felhangzó költeményeket Ady kedvenc vörösbora és pogácsája társaságában hallgathatjuk.

Részleteket itt találsz.

Tárlatvezetés a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplomban – Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplom – 20:00

A budapesti Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplom feltemplomát szakképzett tárlatvezető segítségével nézheted meg. A tárlatvezetés tervezett időtartama 50 perc, előzetes regisztráció nem szükséges.

További információkat itt találsz.