Budapest Film Academy – forgatásra felkészülni!

A Budapest Film Academy képzése hangsúlyt fektet a filmkészítés gyakorlati oldalára, de ezt élesben igazán megtapasztalni csak forgatásokon lehet.


Diákjaink idén nyáron kilenc rövidfilm forgatásán vehettek részt különböző pozíciókban (író, operatőr, producer, stb.).
A főleg diákokból, és néhány profi filmesből álló csapatok forgattak éjjel, hajnalban, esőben és délben a tűző napon 40 fokban, árnyék nélkül, így megtapasztalhattak minden lehetséges forgatási körülményt.
A pontos és gondos előkészítésnek köszönhetően minden rendben, többnyire a tervezettek szerint zajlott. Ha adódott bármilyen probléma (például az egyik kulcsszereplő a forgatás előtti napon mondta le a munkát), azt a stábtagok profin kezelték és higgadtan oldották meg.


A színészek többször is megjegyezték, hogy nem is érezték, hogy diákfilm forgatáson vannak. Nagyon felkészültnek találták a hallgatókat akik összeszokott csapatként működtek, megszerették a stábot.
Rajkai Zoltán a „Bilincs” film felvételének utolsó napján fel is tette a kérdést: Ha ma véget ér ez a forgatás, mi lesz holnap?
Pogány Judit rágcsálnivalóval kényeztette a „Citromos Mignon” stábját, Voith Ági pedig a „Vigyél el!” film folytatását várja. Esztergályos Cecília és Bodrogi Gyula folyamatos tanácsaival segítette a diákok filmjeit.


Mi sem bizonyítja jobban, hogy a filmes szakmában mennyire fontos a kapcsolatépítés: az egyik forgatáson dolgozó profi, és szakmában elismert operatőr (Dobóczi Balázs) fizetéses munkát ajánlott a mellette asszisztáló diákunknak, ennyire elégetett volt vele. Ebből is látszik, hogy a kemény, lelkiismeretes munka kifizetődik!


A diákfilm forgatások nemcsak nagy gyakorlatot, de tartós barátságokat is hoznak.
A hallgatók megismerik egymást, jónéhány korábbi diákunk a Budapest Film Academy elvégzése után is együtt dolgozik volt évfolyamtársaival.
A Budapest Film Academy Facebookon és a weben is elérhető: www.budapestfilmacademy.com
www.facebook.com/budapestfilmacademy