Madonna 10 leghíresebb számával ünnepeljük az énekesnő 59. születésnapját

Ma ünnepli 59. születésnapját a popipar (kis túlzással) örök ifjú sztárja, Madonna. Az énekesnő első kislemeze, az Everybody 1982-ben jelent meg, és azóta is megállás nélkül ontja magából a slágereket. Hogy méltóképpen megünnepeljük a tabut nem ismerő Madge-ot, összegyűjtöttük karrierjének 10 (szerintünk) legjobb számát.

Papa Don’t Preach – 1986

Bizony, Madonna már korán leszögezte: neki még az apja sem mondhatja meg, mit csináljon. Vajon Madge 2017-ben is büszkén viselne egy ilyen vastag szemöldököt?

Like A Prayer – 1989

Bizony, volt még idő, amikor Madonna imádkozni, nem pedig botrányt kelteni járt a templomba. Ezt a rendkívüli, megható pillanatot örökíti meg a Like A Prayer is.

Vogue  – 1990

Madonna karrierjének egyik legikonikusabb száma a több mint negyedévszázados Vogue, mely nemcsak arról tanúskodik, hogy az énekesnő imádja a divatot, hanem arról is, hogy a pózolás sem esik nehezére. (Ezt azóta még párszor bebizonyította.)

Take A Bow -1994

Bár Madonna leginkább a pörgős, popos számairól ismert, akad egy-két lassabb zene is a tarsolyában. Például a Take A Bow, ami a maga idejében hatalmasat szólt.

Human Nature – 1995

A ’90-es évek közepén is úgy érezte Madonna, hogy nyomatékosítani kell a rajongóiban és a médiában is: ő nem egy akárkicsoda. Ő a pop nagyasszonya, akinek ami a szívén, az a száján – és nem érdekli, ki mit gondol róla.

https://www.youtube.com/watch?v=XTSrV_0vG-4

Power of Goodbye – 1998

Madonna 1998-as albuma, a Ray of Light az énekesnő legletisztultabb, legegyedibb hangzású anyaga. Madge magánélete is fordulóponthoz érkezett ekkor: a CD felvétele előtt született meg lánya, Lordes. Nem tagadjuk: szerintünk Madonna ezzel a CD-jével érte a szakmai csúcspontját.

American Life – 2002

Bár az azonos című lemez nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nekünk eléggé bejött a CD első kislemeze, az American Life, aminek az eredeti, terrorizmus kigúnyoló videoklipjét nem játszották le a zenecsatornák az előző évben történt, szeptember 11-ei terrorcselekmény miatt.

Hung up – 2005

Ha gonoszak akarnánk lenni (és nem is tagadjuk, megvan bennünk rá a hajlam), azt mondanánk, hogy a Confession CD és turné óta Madonna nem igazán tudta odatenni magát. A Hung upot szinte lehetetlen túllicitálni.

4 Minutes – 2008

Ahogy látszik, 2008-ban Madonnának már Justin Timberlake és Timbaland segítségét kellett kérnie, hogy felkerülhessen a slágerlistákra. Bár a szám jó lett, a rengeteg együttműködés miatt Madge kicsit elvesztette a stílusát.

Girl Gone Wild – 2012

És ha már túl sok a fiatal vetélytárs, Madonnának muszáj a jól bevált receptjéhez nyúlnia: kis meztelenkedés, kis polgárpukkasztás, meg néhány jó zenei producer. A végeredmény pedig a Girl Gone Wild, ami tagadhatatlanul egy jó kis bulis szám lett.