Idén új helyszínen az augusztus 20-ai tűzijáték

Új helyszínt kapott az államalapítási ünnepet megkoronázó esti tűzijáték. Állítólag így még jobb lesz!

Augusztus 20-án mi mással is érhetne véget a nap, mint egy hatalmas, színes tűzijátékkal, mely kétségkívül a fővárosban lesz a legparádésabb. Idén erre 175 millió és 600 ezer Forint jó magyar pénz ropog majd el a szemünk láttára és várhatóan káprázatos lesz.

Pláne, hogy idén teljesen új helyre költözik a parádé! Az eddig az Erzsébet híd északi részéről, a Lánchíd déli járdájáról, a Gellért-hegyről és a Duna három pontjáról felrobbantott égi jelenet most átrendeződik. A képlet csak egy híddal észak felé módosul, mivel ez alkalommal a Lánchíd és a Margit híd között zajlik majd az égi háború, amit kiegészít nem kevesebb, mint 3 nagyobb és 14 kisebb kilövési pont a Dunán, valamint a két híd között elhelyezkedő Parlament épület is kiemelt szerepet kap majd.

Hogy pontosan milyen is lesz ez az új tűzijáték, azt érdemes lesz saját szemünkkel megnézni, de ha nem a fővárosban töltjük el ezt az estét, akkor Pécsett, Szolnokon és például Debrecenben is láthatunk kifejezetten jó égfestést.

Azt, pedig, hogy az államalapításunk napját az elmúlt években milyen fontos események keresztezték még, amik szintén megérdemelnek egy tűzijátékot, néhány pontban felsoroljuk:

  • 636-ban az arab hadak győzedelmeskednek Bizánc seregei felett
  • 1900-ban megalakul a Polgári Demokrata Párt
  • 1908-ban a győri Rábca-hidat áthelyezik a folyó torkolatához
  • 1944-ben amerikai légitámadás éri a szolnoki Tiszai pályaudvart
  • 1953-ban megnyitja kapuit a Népstadion
  • 1966-ban megrendezik az első Debreceni Virágkarnevált
  • 1969-ben első alkalommal rendezik a tisztavatást a Parlament előtt
  • 1977-ben az USA elindítja a Voyager-2 űrszondát