Közeledik a Nemzeti Vágta: hétvégén két Elővágtát is tartanak

Közeledik a szeptemberi Nemzeti Vágta időpontja, és egyre sűrűsödnek az selejtezőfutamok az ország különböző pontjain. Míg szombaton Hernádkak-Belegrád tart Elővágtát, vasárnap Szentlőrincen szurkolhatnak legjobb lovasaiknak a települések.

A Borsodi Vágtát nem kell bemutatni: az idén öt éves Elővágta korábbi lovas rendezvényekből nőtte ki magát, mostanra pedig a környék lovas és hagyományőrző közösségeinek szó szerint az esemény körül forog az élete: egyre kevesebb a hobbilovas, de több a nevező az Elővágtára, a legjobb lovakért gyakran külföldre is elmennek, idén pedig különösen büszkén mutatják majd be a Nemzeti Vágta tavalyi győztesét, Füzért.

Szentlőrincen a Gazdanapok keretén belül immár hatodszor tartanak Elővágtát; a futam itt nem önálló rendezvény, de a háromnapos rendezvény csúcspontja lesz vasárnap délelőtt. A Borsodi Vágtához hasonlóan itt is hagyományőrző csoportok várják az érdeklődőket látványos kiegészítő programokkal: néptánccsoportok, huszárok, íjászok tartanak bemutatót, a szervezők pedig 20-25 ezer látogatóra számítanak.

Bár minden település legnagyobb vágya a döntőbe jutás a budapesti vágtán, mégis inkább a Nemzeti Vágta által nyújtott élmény az, ami igazán hajtja a lovasokat és csapatukat. A tavalyi vágta győztes Colonia Victoria ló tulajdonosa úgy fogalmazott: bár jó eredményre számít idén is, neki az a fontos, hogy minden település nyerhessen egyszer a Nemzeti Vágtán, mert ez egy hihetetlen élményt nyújt mindenkinek.

Több infóért katt ide, és igazold vissza az eseményeket Facebookon is itt és itt.