Film készül a világtörténelem legvéresebb sorozatgyilkosáról

Tudod, ki volt Jeffrey Dahmer? A bűnöző 1978 és 1991 között 17 férfit gyilkolt meg, akiket haláluk előtt megkínzott, többet meg is erőszakolt. A hírhedt amerikai bűnöző diákéveiről most filmet forgatnak, melyről az első előzetes már meg is jelent. Figyelem, erről a filmről tuti nem akarsz majd lemaradni. 

My friend, Dahmer címmel fog ősszel a mozikba kerülni a Dahmer életét feldolgozó film. A fiúnál már gimnazista korában megmutatkozott, hogy eltér az átlagtól: gyakran előfordult, hogy kiabálva sétált az iskola folyosóin, a buszmegállóba sétálva pedig négy lépést előre, majd egyet hátra téve haladt, és erőszeretettel boncolt állatokat. Kortársai gúnyolódásai és szülei megromlott viszonya pedig csak olaj volt a tűzre. A gyilkost végül 1991-ben csukták le és 1994-ben halt meg, amikor a fegyházban egyik rabtársa agyonverte egy vasrúddal.

Dahmert a Disney-filmekből ismert Ross Lynch alakítja, a trailer szerint eléggé meggyőzően. A rendezői székbe pedig Marc Meyers (How He Fell in Love)ül majd.