Nem fogod kitalálni, milyen film trailerében tűnt fel ezúttal Budapest

Ezúttal egy második világháborús filmben fog feltűnni Budapest, melyben Prágát fogja „alakítani”. A HhH – Himmler agyát Heydrichnek hívják című filmet még 2015-ben és tavaly forgatták a városunkban. A filmnek már az első előzetesében több budapesti helyszín is feltűnik. 

A HhH – Himmler agyát Heydrichnek hívják című film a második világháborúban játszódik, a német uralom alatt sínylődő Csehországban. A történet a Anthropoid-műveletet dolgozza fel, amikor a cseh ellenállás két tagja azért tér vissza hazájába angliai bázisukról, hogy meggyilkolják Reinhard Heydrichet, az SS véreskezű vezetőjét.

Az előzetesben több budapesti helyszín is feltűnik, például a Budai Vár udvara vagy a Nyugati pályaudvar is, de még a szentendrei skanzen is látható néhány filmkockán.

A film haza premierje októberre várható.