Még nyolc művész verseng a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjért

Több mint félszáz pályázat érkezett a Magyarországon alkotó képzőművészeket támogató Leopold Bloom Képzőművészeti Díjra. A második fordulóba bejutott nyolc alkotó névsora mostantól nyilvános: Borsos Lőrinc, Ezer Ákos, Fabricius Anna, Fridvalszki Márk, Gróf Ferenc, Németh Hajnal, Schmied Andi és Szabó Eszter. 

A 2011 óta kétévenként meghirdetett, tízezer euró díjazású elismerés nyertesét szeptemberben hirdetik ki az Új Budapest Galériában, ahol a döntősök alkotásaiból kiállítást rendeznek. Más képzőművészeti díjakhoz képest, a Leopold Bloom célja, hogy ösztönözze a magyar képzőművészek nemzetközi szerepvállalását. A szervezők idén Audrey Illouz francia, Doris Krystof német és Woodrow Kernohan brit szakembereket kérték fel zsűrinek. A rangos háromtagú grémium ősszel Budapestre érkezik, hogy műteremlátogatások és személyes találkozók során ismerje meg az alkotókat, a magyar képzőművészeti életet. A pályázóknak már a jelentkezésnél be kellett mutatniuk egy külföldi galéria befogadó nyilatkozatát – az első helyezett a pénzdíjat a kiállítás megvalósítására használhatja fel.

https://vimeo.com/220640508

„A kiállítás szempontjából izgalmas, hogy a döntősök különböző médiumokkal – installációval, fotográfiával, figuratív- és absztrakt festészettel, videóval, animációval – dolgoznak. A névsor illusztris, a díj pedig a szó legnemesebb értelmében vett karrierépítést szolgálja. A cél, hogy erősítsük a magyar képzőművészek nemzetközi szerepvállalását. A finalisták azokból kerülnek ki, akiknek munkái kompatibilisek a nyugati képzőművészeti szemléletmóddal”

– mondja Kukla Krisztián projektvezető, a szeptemberi budapesti kiállítás kurátora.

A kétévenként meghirdetett Leopold Bloom Képzőművészeti Díj célja a hazai képzőművészek támogatása. A nemzetközi zsűri által kiválasztott alkotó egy külföldi kiállítás létrehozására kap támogatást – így segítve a magyarországi közegben aktív, itthon már elismert művészeket az országon kívül is bemutatkozási lehetőséghez. A díjat az ír házaspár, Mary McLoughlin és John Ward műgyűjtők, a Maurice Ward szállító és műtárgyszállító cég tulajdonosai alapították. A díj elnevezése az ír szépirodalom alapművéből, James Joyce Ulysseséből ered: annak magyar származású főhősén, Leopold Bloom figuráján keresztül hirdeti az újító művészet, a határokon átívelő kulturális kapcsolatok és a függetlenség fontosságát.

Májusig adhatták le angol nyelvű pályázataikat a Magyarországon alkotó művészek korhatár nélkül.  A zsűri hatvanhárom alkotó közül választotta ki azt a most bejelentett nyolc művészt, akik a második fordulóba továbbjutottak. Az ő munkáikból nyílik szeptember 22-én az Új Budapest Galériában egy csoportos kiállítás, amely november közepéig lesz látogatható a Bálnában.A finalisták műveiből rendezett kiállítás és díjátadó előtt a zsűri személyes találkozások és műteremlátogatások alapján hozza majd meg a döntését a nyertesről. A zsűritagok a pályázati megbeszélések után először Budapesten fognak találkozni, a zsűrilátogatás így – összhangban a pályázat céljával – olyan képzőművészeti program, amely során elismert nemzetközi szakemberek közelebbről megismerhetik a magyarországi képzőművészeti életet.

Az idei jelöltekről bővebben itt olvashatsz, és a Facebook-oldalon is találsz további részleteket a versenyről.