Szemtelenül fiatalok és tehetségesek a pop, funky és jazz hazai úttörői – Interjú a Peet Projecttel

A huszonéves fiatalokból álló Peet Project zenéjének különlegessége, hogy a funky és pop alapú, némi jazzes szabadsággal fűszerezett környezetben a zenekar frontembere, Ferencz Péter “Peet” által prezentált hegedűjáték egyenrangú szerepet kap a szaxofonnal és egyéb szólóhangszerekkel, miközben mindezt energikus ének és színpadi jelenlét egészíti ki. A srácok sikert sikerre halmoznak, rendszeres vendégei a Los Angeles-i Catalina Island Jazztrax Fesztiválnak, nem először kerültek fel a Billboard toplistájára, folyamatosan koncerteznek, és most jönnek ki az ötödik lemezükkel. A zenekar frontembere, Peet, a szaxofonos Závodi Attila és a billentyűs Magán Olivér adott interjút.

Milyen kihívásokkal kell szembenéznetek, ha az általatok képviselt műfajok népszerűsítéséről beszélünk Magyarországon?

Peet: Ezek a műfajok mindig is jelent voltak Magyarországon, csak valamilyen szinten háttérbe voltak szorítva. Kulturális háttérből fakadóan, míg Amerikában Kool & the Gangre és Earth, Wind and Fire-re táncoltak a lagzikon, nálunk a mulatós futott. Ezeket a különbségeket igyekszünk áthidalni. Próbálunk felzárkózni és felzárkóztatni. Erre nem olyan régen alakultak ki a megfelelő médiafelületek itthon. Mi a fiatalokban látjuk a jövőt, őket kell megnyernünk. Ha megszeretik ezt a műfajt, és kellően nyitottak az olyan zenére, amiben nincs feltétlenül szöveg – bár nekünk is vannak szöveges dalaink, de hiszem, hogy jobb egy instrumentális, mint egy semmitmondó szöveges dal -, akkor ennek a stílusnak itthon is lehet kultúrája.

Olivér: Nem egyszerű, de nagyon sokat dolgozunk rajta, hogy ez így legyen.

Az amerikai sikerek után nem merült fel bennetek a gondolat, hogy ott építsétek tovább a karrieretek?

Peet: Nem igazán. Nem véletlen, hogy ide születtünk, itt szeretjük ezt a zenei stílust, és itt késztet minket arra a gondviselés, hogy az árral szemben ússzunk. Innen is lehet külföldi karriert építeni, nem feltétlenül kell ehhez elhagyni az anyahajót. Lásd a mi példánkat, hiszen folyamatosan járunk ki. De magyarnak születtünk, és ezt nem szeretnénk elhagyni.

Attila: És talán éppen ez a szépsége, hogy el kell mennünk, hogy ott lépjünk színpadra. Ettől számítunk kuriózumnak a kinti közönség számára.

Peet: Vannak erősségeink az amerikai közönség szemében. Fiatalok vagyunk és csapat vagyunk. Az még a kinti zeneiparban is ritka, hogy manapság valaki zenekarban gondolkodik. Mi pedig itt vagyunk együtt, stabilan, 8-9 éve. A hegedű jelenléte is különleges, hiszen teljesen szokatlan a műfajban. Ráadásul Magyarországról jövünk, sokan azt sem tudják, az hol van. Nem titkolt cél, hogy azért is lett az ötödik albumunk címe a Bad Boys of Budapest, mert azon kívül, hogy ezt ragasztotta ránk a tengerentúli közönség, így mindenki számára azonnal egyértelművé válik, honnan is érkezünk.

Sokan, addig kedvelnek egy zenekart, amíg nem válik széles körben ismertté, amint igazán népszerű lesz a banda, elvesztik azokat a rajongókat, akik éppen amiatt kedvelték őket, mert egy szűk réteghez tartoztak, akik ismerték a csapatot. Mi a cél? Továbbra is inkább egy kisebb tömeget megcélozni, vagy akár mainstreammé tenni a zenéteket?

Peet: Ez egy örök átkozott körforgás a zeneiparban. Aki felfedezett bennünket, nagyon a magáénak érez minket. Részt vesz a koncertjeinken, és megvan az érzése, hogy ez csak az övé, illetve egy kis közösségé. Fennáll a veszélye, hogy ha egyszer eljutunk egy fesztivál színpadára, akkor elveszik ez a feeling. Nyilván megvan bennünk a vágy, hogy legalább akkora sikereket érjünk el, és akkora közönség előtt játszhassunk, mint Amerikában, de mainstreammé semmiképp sem szeretnénk válni. Elvesztené az értékét a zenénk.

Annak, aki valamilyen hangszeren játszik, talán evidens, hogy egy csapat részévé válik, de egy énekes miért dönt amellett, hogy egy zenekarhoz csatlakozzon? Az előadóművészekben általában van egy adag exhibicionizmus, ami miatt gyakran válnak ki, fognak a szólókarrierjük egyengetésébe. Peet, te hogy állsz ehhez a kérdéshez?

Peet: Soha nem akartam szólókarrierbe kezdeni. A zenekar történetének legelején otthagytak azok az emberek, akikkel belekezdtem ebbe a projektbe, de volt egy lemezre elegendő anyagom. A kiadó mindenáron rá akart beszélni, hogy egyedül vágjak bele, és ugyan fogalmam nem volt arról, kivel fogom csinálni, de ragaszkodtam hozzá, hogy a ‘Project’ ott legyen a nevem mellett. Mindig is csapatjátékosnak tartottam magam, és azt gondolom, csak a közös munkának van hosszú távon olyan eredménye, amit szólóban képtelenség megtapasztalni.

Olivér: Ez a zenekar tulajdonképpen egy család. Testvéri kötelék van közöttünk, mindannyiunk szenvedélye a zene, együtt alkotunk, élünk meg helyzeteket a színpadon, és ez még több pluszt és boldogságot ad mindannyiunk számára.

Attila: Ez számunkra is értékesebb, hogy nem csak session munkákban veszünk részt, hanem egy csapat tagjaként, a saját dalainkat alkotjuk meg, játsszuk el.

Peet: A világra, főleg Magyarországra, pedig nagyon ráfér a példa, hogy emberek együttműködéséből mi születhet.

Mire számíthat a közönség a most megjelenő ötödik albumotokon?

Peet: 13 új, saját, nagyjából fele-fele arányban szöveges és instrumentális dalra. Továbbra is tartjuk magunkat a koncepcióhoz, hogy a lemezeinken nem játszunk feldolgozásokat. Szoktunk más tollával ékeskedni a koncertjeinken, de azokat is alaposan átfestjük a saját színeinkre. A magyar zenei színtérről Gáspár Laci működött közre, külföldről Dave Koz, akivel az első dalunkat készítettük a lemezről, ami 14. hete szerepel a Billboard TOP30-as listán, valamint Jonathan Fritzén és James Copley vettek részt a munkálatokban. A lemezbemutató koncertünk most pénteken lesz az A38 hajón. A fellépéseinken igyekszünk mindig többet adni a közönségünknek, mint amennyit pusztán a lemezünk meghallgatása adhat, reméljük, ezt most is sikerül majd!