David Guetta új dalához Bruno Mars adta a hangot

Újabb szuperprodukció látott napvilágot, melyet a francia David Guetta hozott össze az amerikai Bruno Marssal.

Justin Bieber után újabb sztárénekessel jelentetett meg közös zenét David Guetta. A francia producer dolgozott már együtt Zara Larsonnal, Kid Cudival, Nicki Minjaval, Siaval, Akonnal és Flo Ridaval is, most pedig Bruno Marsot invitálta meg egy közös zene elkészítésére. A végeredmény a megszokottnál finomabb, lassabb, fényesen csillogó darab lett, melyet Bruno selymes hangja emel tökélyre.

 

Guetta úgy nyilatkozott a dalról, hogy sokkal több, mint egy közös szám, gyakorlatilag két világ találkozósa ötvöződik eggyé, mely így a két igen különböző zenei környezet egyvelegét tükrözi. Természetesen az alkotás készítése közben fontos volt, hogy táncparkett orientált legyen, miközben a Bruno Marsra jellemző hangzásvilág kiterjeszti önmagát. Reménykedve ezáltal abban, hogy ez a zene széles rétegeknek szól majd, már, csak mert külön-külön is elég sokakhoz fordulnak zenéikkel.

David Guetta az új dal bemutatásának különleges alkalmat szentelt. A megjelenés előtt az ibizai Ushuaia óriás szabadtéri koncertjén tette fel először a Versace On The Floor-t., amit a jelenlévők mellett a Facebookon élőben lehetett követni.

Néhány gondolat szöveges felvezetést követően hatalmas csillogás, táncosok, léggömbök környezetében ismerkedhetett meg a világ a legújabb varázslattal. Jöhet az élő produkció felvétele?

A francia Dj legenda nyári turnéjából Magyarország idén ugyan kimarad, ám aki feltételül meghallgatná, az a közeljövőben megteheti Bukarestben, Bécsben vagy Splitben is, de minden héten Ibizán a Pacha-ban is , a F*** ME I’M FAMOUS! című bulijain. Addig hallgassuk meg a közös dal eredeti verzióját is: