Lecsót a pitébe! – Isteni lecsós pite recept

Nyár nem létezhet lecsó nélkül, amit ahány ház, annyi szokás módjára ezerképpen készíthetünk. Én most omlós pitetésztába töltöttem, a paprika-paradicsom mellé pedig padlizsánt is kockáztam a zöldséges raguba. Mivel nagyon szeretem a mediterrán fűszerezést, ezért kakukkfűvel tettem még finomabbá az ízeket. Lecsót a pitébe!

Hozzávalók

(egy kb. 24 cm átmérőjű kerek, kivehető aljú piteformához vagy 4 egyszemélyes formához)

A tésztához:

20 dkg liszt

12 dkg vaj + a forma kikenéséhez

1 tojás

1 csipet só

kevés hideg víz

A töltelékhez:

1 evőkanál olívaolaj

1 fej vöröshagyma

1 csapott evőkanál fűszerpaprika

3 nagy lecsópaprika

35 dkg hámozott, húsos paradicsom

1 közepes méretű, zsenge padlizsán

15 dkg szárazkolbász

só, őrölt fekete bors

5-6 ág kakukkfű

Elkészítés

1 A tésztához a lisztben elmorzsoljuk a vajat. Hozzáadjuk a tojást és a sót, összegyúrjuk, közben annyi hideg vizet öntünk bele, hogy összeálljon a tészta. Folpackba csomagoljuk, és 20 percre hűtőbe tesszük.

2 Közben elkészítjük a tölteléket. Egy nagy serpenyőben felhevítjük az olívaolajat, majd a megpucolt, nagyobb kockákra vágott hagymát megdinszteljük rajta. Lehúzzuk a tűzről, megszórjuk fűszerpaprikával, alaposan elkeverjük, majd visszatesszük a tűzre.

3 Hozzáadjuk a megmosott, felkarikázott paprikát, a kockázott paradicsomot, és a megmosott, szintén felkockázott padlizsánt (ha nem zsenge padlizsánból készítjük, előtte mindenképpen sózzuk be fél órára!). Belekarikázzuk a kolbászt, sóval, borssal és a kakukkfű lecsipkedett leveleivel ízesítjük, majd közepes lángon, kevergetve félpuhára főzzük a zöldségeket.

4 A pihentetett tésztát lisztezett felületen vékonyra nyújtjuk, majd kibéleljük vele a kivajazott formát. Alját megszurkáljuk villával, sütőpapírt borítunk rá, majd feltöltjük sütőbabbal. 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk 8 percre. Ezt követően eltávolítjuk a babot a papírral együtt, az elősütött tésztára halmozzuk a zöldségragut, és visszatoljuk a sütőbe további 20 percre.

5 A formában hagyjuk langyosra (vagy teljesen hidegre) hűlni, csak ezután szeleteljük fel.

Az Ízes Élet gasztrobloggerének, Csigó Zitának receptje. További recepteket ITT találsz.