12 nyári program a Nyugat-Balatonon

Nem telhet el nyár legalább egy rövid, hétvégi balatoni leruccanás nélkül. A magyar tengert egyszerűen nem lehet megunni, hiszen ezernyi arca van, és rengeteg szórakozási lehetőséget rejt. Most a nyugati partját jártuk körül, hogy összegyűjtsük nektek a 12 legizgalmasabb programot.

KeszthelyFest – július 7-9.

Keszthely a Balaton egyik legszínesebb városa. A nyugat-balatoni település az idei nyáron szinte minden napra kínál valamilyen izgalmas programot. Ilyen esemény lesz a háromnapos KeszthelyFest is, melynek Keszthely romantikus hangulatú, történelmi belvárosa szolgál helyszínül. Ekkor rendezik meg a Bor Összehoz Keszthelyen rendezvényt is, ahol az ország legjelentősebb borvidékeinek pincészetei mutatják be legkiválóbb boraikat. A fesztivált Freddie, Szekeres Adrien és Pély Barna koncertjei teszik örök élménnyé, de a jazz kedvelői sem maradnak majd zene nélkül.

Több infoért kattints ide.

Kannavirág Napok Zalakaros – július 7 – 8.

Zalakaros szimbóluma az égővörös virágú, gyönyörű kannavirág. A növényből több mint 300.000 tövet találunk a város nagyobb utcáiban és parkjaiban. Ez a növény a nyár közepére tündököl teljes pompájába, ezért pontosan ekkor rendezik meg a zalakarosi Kannavirág Napokat. A Kannavirág Napokon igazi virágkarneváli hangulat költözik a Zalakarosba, ahol a település megválasztja a Kannavirág Királynőjét is. Emellett lesz még kézműves kirakodóvásár, hastáncbemutató, este pedig buli is, Dj Shepherddel. A program házigazdái Varga Izabella és Szőke Zoltán lesznek.

Részletekért katt ide.

Balatongyöröki Borfesztivál – július 20 – 23

A megújult Balaton-parti sétányon a platánfák alatt rendezett négynapos program során a látogatók megismerkedhetnek a györöki és környékbeli borokkal, késő délutántól, kézműves vásár, gyermekprogramok, esténként pedig könnyűzenei koncertek és utcabál várja a szórakozni vágyókat.

További infókért katt ide.

XXIV. Vonyarci Boros Forgatag – július 26 – 30.

Íme, egy olyan gasztronómiai fesztivál, melyet gyönyörű környezetben, a híres magyar borok csodás szülőhelyén, Vonyarcvashegyen rendeznek meg. A település több mint ezeréves borkészítési hagyománnyal büszkélkedhet, úgyhogy biztosak lehetünk benne: a poharunkba csak kifogástalan bor kerülhet. A Vonyarci Boros Forgatag mennyei borokat és ízletes falatokat kínál, ám aki nemcsak enni és inni szeretne, hanem szórakozni is, az sem fog unatkozni: minden látogatót és helybelit kézműves vásár vár, szuvenírekkel. Tovább szórakozást ígér a Kelemen Kabátban és az Ocho Macho koncertje.

Részleteket itt találsz.

Keszthelyi Nyári Játékok – július 27 – 30.

A Balaton és a nyár szerelmesei nem maradnak kultúra nélkül idén sem! A XVIII. Keszhelyi Nyári Játékok színházi előadásait a Festetics kastély parkjában rendezik meg. A színvonalról a Centrál Színház gondoskodik, idén a Házassági leckék középhaladóknak című előadást nyolc alkalommal is megnézhetjük, Stohl András és Kovács Patrícia főszereplésével. A Keszthelyi Nyári Játékokat legelőször 2000 nyarán, a Básti Juli-Puskás Tamás művészházaspár kezdeményezésére rendezték meg. A ma már hagyománnyá vált esemény a Balaton part egyik legnagyobb színházi ünnepe.

Részletek: itt.

Strandok éjszakája Gyenesdiáson – július 28.

A Magyar Fürdőszövetség hagyományosnak számító országos kezdeményezéséhez idén Gyenesdiás is csatlakozott, így a település júliusban az izgalmas programokban bővelkedő Strandok Éjszakáján is várja az érdeklődőket. Hogy mire számíthatsz? Például ügyességi csapatépítő versenyre, Benke Enikő koncertjére, aki közismert számokat feldolgozásait adja elő, egy izzasztó zumba órára, tűzshow-ra és sok más érdekes és izgalmas programra. Persze lesz majd DJ is, méghozzá Dj Quadro személyében, aki a legmenőbb Vocal House slágerekkel szórakoztatja majd a bulizni vágyókat. A belépés ingyenes.

Részleteket itt találsz.

Zalakarosi Bornapok – augusztus 10 – 13

Zalakaros hagyományos nagyrendezvénye augusztus elején a Bornapok, melyet idén immár 20. alkalommal rendeznek meg. Erre az alkalomra a helyi boros gazdák mellett számos távoli borvidék pincészetei is Zalakarosra érkeznek, hogy megmutassák legjobb boraikat. A rendezvény ideje alatt a Gyógyfürdő téren kirakodóvásár, kézművesek bemutatói és borházak várják a Vendégeket. A Bornapokra Heinz Gábor Biga és a Kistehén Zenekar, sőt a The Biebers is hivatalos, de néptánc bemutatóra is számíthatnak ez érdeklődők.

Részletekért ide kattints.

XII. Györöki Bor & Dal Fesztivál – augusztus 11 – 13

Balatongyörök a Keszthelyi- és a Szigligeti-öböl által határolt földnyúlványon található. Az egykor egy utcából álló település mára a balatoni fürdőélet egyik legnépszerűbb helyszíne lett. Olyannyira, hogy 1990-ben a település az Európa legszebb falvainak járó Európafalu (Prix d’Honneur) kitüntetést is kiérdemelte. Ezen felül is van rá okunk, hogy ide látogassunk a nyáron. A Györöki Bor & Dal Fesztiválon a Balaton-parti Borutcában a környék borpincészetei és pecsenyesütői egyaránt képviseltetik magukat, legjobb italaikkal és boraikkal kínálva az érdeklődőket.

További infókért katt ide.

Hévízi Borünnep – augusztus 18 – 24

Miért is nem szentelhetnénk egy ötnapos ünnepet a bornak? Hévízen már így is tesznek! A hely belvárosa igazi fesztiválforgataggá alakul át a Hévízi Borünnep idejére, ahol a kiváló borok és gasztronómiai csodák mellett igazi sztárfellépők szórakoztatják majd a bor szerelmeseit. Fellép a 100 Tagú Cigányzenekar, a Budapest Jazz Orchestra, Wolf Kati, Kocsis Tibor és Csordás Levente közreműködésével, de az operett rajongóinak sem maradnak program nélkül: A cigánybárót is előadják majd Hévízen. A programok mind ingyenesek, úgyhogy egyetlen okod sem lehet arra, hogy kihagyd őket.

Részleteket itt találsz.

Festetics Vágta Gyenesdiás – augusztus 20.

2017-ben Gyenesdiáson a hagyományos, visszatérő programjaink mellett ismét neves rendezvénnyel várják a vendégeket, érdeklődőket. Településünk újból otthont ad majd a Festetics Vágtának, mely a Nemzeti Vágta regionális előfutama. Nagy lóerő hétvége! Festetics Vágta – A Nemzeti Vágta gyenesdiási előfutama 2017. augusztus 19-20-án Gyenesdiáson a Faludi síkon. Nyeregbe Vidék! Nyeregbe Magyarország!

Több infót itt találsz.

VI. Ponty így jó! – augusztus 24 – 26.

A pontyot mindenki ismeri. Van aki patkó formában, mások pedig halászlébe szeletelve, esetleg paprikás lisztbe forgatva. A Vonyarcvashegyi Pontyfesztivált idén 6. alkalommal rendezik meg, és három napon keresztül kóstolhatjuk meg a legfinomabb pontyos csemegéket, melyeket természetesen pompás borokkal kísérhetünk. Ha erre jársz, a kézművesek utcáját se hagyd ki, ahol rengeteg gyönyörű termék várja, hogy megvásárold. A programot többek között a Táncoló Fekete Lakkcipők-Komár László emlékzenekar koncertje fogja színesíteni.

További infókat itt találsz.

Zalakarosi Szőlőkapkodó – szeptember 16.

Zárjuk a balatoni szezon egy kellemes szürettel! A szüretet hagyományosan, minden évben szeptember közepén rendezik meg. A Zalakarosi Szőlőkapkodó hagyományos szüreti felvonulással kezdődik, ahol a különböző zalakarosi szervezetek vonulnak fel a település utcáin, illetve a Karos táncegyüttes szórakoztatja a közönséget. A Szőlőkapkodón mindig a legfinomabb zalakarosi szőlőkből nyerhetünk kóstolót. A rendezvény téren végül hagyományos szüreti bál veszi kezdetét. A rendezvény ideje alatt a Gyógyfürdő téren kirakodóvásár és borházak várják az érdeklődőket.

Részletekért kattints ide.