9 kihagyhatatlan program, ha Siófok környékén jársz

Siófok az egyik kedvenc balatoni városunk. Szerencsére a város környéke is rengeteg érdekes programot tartogat a nyárra. Összegyűjtöttük közülük kilencet, melyeket nem érdemes kihagynod, ha erre jársz. Mutatjuk, miért nem érdemes kihagynod a balatoni kiruccanást az idei nyáron.

A 2020-as siófoki nyári programok elérhetők IDE kattintva.

2018-as válogatásunkat a Siófok-környéki programokról ITT találod.

XVII. Balatoni Játszadalom és a Balaton szíve létrehozása – augusztus 10-13.

Játszani jó – és rengetegféleképpen lehet. Ha kíváncsi vagy, hogyan játszottak régen Magyarországon, gyere el a Zamárdiban megrendezett Balatoni Játszadalomra, ahol régi magyar játékok elevenednek meg, nemcsak a kicsik, de a felnőttek számára is. A programra, mely már több mint másfél évtizede szórakoztatja a résztvevőit, már csak azért is érdemes ellátogatnod, mert a Balaton egyik legnépszerűbb városának kedvelt strandján rendezik meg, ahol a játszadozás után vagy mellett még arra is lehetőséged adódik, hogy élvezd a napfényt és a Balaton legjavát.

További infóért katt ide.

Programok Siófok környékén

A Bor és Kenyér Ünnepe – augusztus 16-20.

Nem hagyományos módon emlékeznek meg Siófokon augusztus 20-ról. A Bor és Kenyér Ünnepe egy ötnapos fesztivál, melynek a csúcspontja a nemzeti ünnepkor, augusztus 20-án van. Persze az ezt megelőző napokon is lesz program bőven: nemcsak népi, de könnyűzenei koncerteken is szórakozhatunk, és a magyar kézműves hagyományok is bemutatkoznak a fesztiválon, melyekből vásárolhatsz is. Lehet majd itt enni és inni is, főként, hogy ezen a programon választják meg a város borát, és lesz kenyérszentelés is. Természetesen az ünneplés hatalmas tűzijáték zárul majd.

További infókat itt találsz

Siófoki programok

Borpart és Fröccs Feszt – július 28. – augusztus 6.

Ötödik alkalommal tartják meg Siófok egyik legnépszerűbb nyári fesztiválját, a Borpart és Fröccs Fesztet. A Fő téren megrendezett több mint egy hetes eseményen rengeteg enni- és innivaló közül válogathatsz, ugyanis az esemény sokkal több egy egyszerű borfesztiválnál. A legjobb balatoni borok mellett megkóstolhatod Balaton legfinomabb ételeit, például a juhtúrós lepényt, az igazi kürtős kalácsot, a finom házi rétest és rengeteg csoki különlegességet. A Feszt programjai között lesz még légvár, kézműves program, vásár és megannyi nép- és könnyűzenei koncert.

Több infót itt találsz.

blank

Gyümölcs Wellness Központ – Zamárdi

Bár a hely neve alapján azt gondolhatnánk, hogy egy luxushotelről van szó, a Gyümölcs Wellness Központ ennél sokkal izgalmasabb hely, nevezhetnénk a pálinkakészítés szentélyének is. Bizonyára rengeteg mendemondát hallottál arról, mi is a tökéletes pálinka titka, de most végre tényleg megtudhatod, mitől válik az ital az egyik legnépszerűbb magyar alkohollá. Megismerheted a pálinka elkészítésének minden lépését, a gyümölcsök összegyűjtésétől az ital pohárba töltéséig. Ha igazi pálinkamesterré szeretnél válni, látogass el Zamárdiba, az egész évben váró Gyümölcs Wellness Központba!

Nézd meg a hely Facebook-oldalát is!

blank

Siófoki Fürdőegylet

Siófok nyáron évről évre megújul. Minden szezon tartogat valami meglepetést az előző évekhez képest, ennek köszönhető, hogy a város programkínálata egyre szélesebb. A helyi rendezvények között több fesztivál (New Orleans Jazz Fesztivál, Borpart és Fröccs Feszt, Bor és Kenyér Ünnepe) és számos különféle programsorozat várja az idelátogatókat. A nagyobb rendezvényeknek a Fő tér ad otthont, de a Jókai parkban is hallgathatunk komolyzenei koncerteket a Zene a Zöldben programsorozat keretében.  A Plázson (siófoki nagystrand) könnyűzenei koncertek és fesztiválok, a Kálmán Imre Szabadtéri Színpadon színházi és komolyzenei előadások várják az érdeklődőket.

Programok:

  • New Orleans Jazz Fesztivál – 07.13-16.
  • Borpart és Fröccs Feszt – 07.28-08.06.
  • Belvárosi Zenei Estek – 06.30-08.25.
  • Belvárosi Színházi Estek – 06.30-08.22.
  • Zene a Zöldben – 07.02-08.27.
  • Belvárosi Néptánc Estek – 06.07-08.16.
  • Bor és Kenyér Ünnepe – 08.16-20.
  • Kálmán Imre Szabadtéri Színpad előadásai 06.24-08.26. (belépőjegyet kell váltani)

További infókért katt ide.

Siófoki Halfesztivál – október 6-8.

Siófokot nemcsak a nyári hónapokban érdemes felkeresni. A város ősszel sem csendesül el: október elején tartják a Siófoki Halfesztivált, ahol az egész család jól szórakozhat, ugyanis a gasztronómiai programok mellett (lesz például főzőversen és különböző bemutatók), családi programok is lesznek. A főszerepben természetesen a finom balatoni halak fognak állni, melyeket süthetsz, főzhetsz és ránthatsz is, hogy a végén jó ízzel elfogyaszthasd. A tökéletes menühöz már csak egy dolog hiányzik: pár kortynyi bor, de nyugalom, itt abból is fogsz találni.

A program részleteit itt találod.

Siófoki Halfesztivál

Zamárdi Gasztro & Utcza Fesztivál – augusztus 3-6.

Üdv, a Balaton legnagyobb ingyenes gasztrofesztiválján! Második alkalommal is megrendezik a Zamárdi Gasztro & Utcza Fesztivált, ahol négy napon át megállás nélkül ehetsz és ihatsz. A fesztiválon rengeteg street food autó kínálata közül tudsz válogatni, a szomjadat pedig remek kézműves sörökkel és balatoni borokkal csillapíthatod. Az Autó & Motor Show is izgalmas programnak ígérkezik, de sportolás megszállottjaira is gondoltak a szervezők: a FitActive sportnapon testépítő és súlyemelő bajnokságon, valamint fitness szépségversenyen is részt vehetsz.

Nézd meg az esemény Facebook-oldalát is!

blank

Zamárdi Kalandpark

A Balaton legmenőbb kalandparkja idén is belevág a szezonba az egyedülálló, minden korosztály kedvencének számító élménygőzössel, a vízi-dodgem parkkal vagy a PowerFan ugrótoronnyal. Próbáld ki az óriási csúszótornyot is, amivel átsuhanhatsz az egész kalandpark felett. Ezt a szuper élményt biztosan nem fogod elfelejteni.  A kalandparkban találsz több száz méternyi akadály- és pályarendszer is, amit mi már leteszteltünk, és egyszerűen imádtuk, főleg, hogy minden korosztály jól szórakozhat rajtuk. Ha elfáradtatok volna, ajánljuk a fatüzeléses kemencékben sült óriás pizzákat.

További infókért kukkants ide.

blank

Strand Fesztivál – Zamárdi – augusztus 23-26.

A STRAND Fesztivál mára a MOL Nagyon Balaton programsorozat legjelentősebb záróeseményévé vált, ahol ebben az évben még több világsztárral találkozhatnak a fesztiválozók Zamárdiban. Többek között itt lesz a Bastille, John Newman és Alan Walker is.

Részleteket itt találsz.

blank