5 érdekesség, amit még biztosan nem tudtál a Harry Potter-könyvekről

20 évvel ezelőtt, június 26-án találkozhattunk először a varázslók legnagyobbikával. A megszállott rajongók, fiatalok, idősek, régiek és újak a világ minden pontján készülnek megünnepelni a Harry Potter-könyvek évfordulóját. A ShopAlike nemzetközi csapata is ki szerette volna venni a részét ebből, ezért készítettek egy érdekes infografikát, ahol az összes kötetet a számok és szavak mágiájában igazán különleges megvilágításból elemezték.

Az infografika öt szempont alapján merül el J.K. Rowling könyveiben, azt vizsgálva, hogy az egyes szavak, szereplők hányszor szerepelnek leírva a kötetekben. Az elemzés eredetileg angol nyelven készült az Amazon Kindle alkalmazáson keresztül, a magyar verzióban a szinonímák miatt másképpen, más arányban fordulhatnak elő a szavak, de a lényegen ez nem változtat.

A legtöbbet használt varázsigék

Az első grafikán a 20 legnépszerűbb varázsige összes kötetben való előfordulásának számát láthatjuk, melyet 140 említéssel egyértelműen az Expecto Patronum vezet. A Főbenjáró átkok közül az Imperius 49, valamint a Cruciatus Curse 39 felbukkanásával szintén az élmezőnyben végzett és küldhette volna az Azkabanba akár Harryt és Ront is. Az összes közül a legsúlyosabb átok, az Avada Kedavra 24-szer is előjön a könyvekben, a hétköznapi varázsigéket az Invito (34) vezeti, aminek segítségével a kívánt tárgy az elvégző elé kerül, de a szobrokat és a lovagi páncélokat életre keltő Piertotum csak háromszor.

Karakterek idővonalon

Az idővonalon az látható, hogy a történetben mikor találkozhattunk először az egyes szereplőkkel, valamint hányszor említették őket a keresztnevükön, vezetéknevükön, vagy a kettőt ötvözve. A rutinos olvasók pontosan tudják, hogy rögtön a történet legelején találkozunk Harryvel, Dumbledore-ral, MyGalagony-val, Hagriddal és Piton Professzorral is, de természetesen Ron, Hermione, Draco és Neville is hamar felbukkan. Habár az első kötet a leggazdagabb a karakterekben, néhány népszerű szereplő, mint Cedric, Luna vagy Rita Skeeter később bukkannak fel. Azon bizonyára senki sem lepődik meg, hogy a három legtöbbet emlegetett hős Harry (19 018), Ron (6 495) és Hermione (5 457), az viszont már érdekesebb, hogy a Sötét Nagyúr neveinek különböző változatait hányszor olvashatjuk. Voldemortként 1253-szor, „Tudjuk Ki”-ként 124-szer, Tom Riddle néven pedig 245-ször beszéltek a főgonoszról.

Mágikus lények

A harmadik grafikán 15 népszerű mágikus lényt láthatunk, valamint azt, hogy melyik könyvben töltöttek be meghatározó szerepet. A negyedik kötetet a sárkányok, a másodikat a szellemek, a záró részt pedig a koboldok uralták. Hazánk (már ha beszélhetünk egyáltalán ilyenről egy fikciós regény során) a Tűz Serlege című könyvhöz kapcsolódik a legjobban, hiszen itt találkozhatunk a Magyar mennydörgővel, ami az egyik legveszedelmesebbnek tartott sárkányfaj. A könyv szerint kecskét, juhot és ha teheti embert eszik, szányfesztávolsága pedig eléri a nyolc métert is.

Mágikus tárgyak

A mágikus tárgyak mindig is kulcsszerepet játszottak a könyvekben, gondoljunk csak bele, meddig jutottak volna a Tekergők térképe, vagy a Griffendél Godrik kardja nélkül. Lett volna esély, hogy megtalálják az horcruxokat és a halál ereklyéit? Az alábbi grafikában az látható, hogy az egyes varázslatos tárgyakat hányszor említik a könyvekben, azok pontos nevén, vagy arra utalva.

Jó vs. Gonosz

Az infografika utolsó részében 30 pozitív és 30 negatív jelentésű szó összehasonlítását láthatjuk. A történet kimenetével természetesen mindannyian tisztában vagyunk, az viszont most kiderülhet, hogy valóban a jó dolgokról esett-e több szó. A végső győzelemig vezető úton rengeteg viszontagság érte a szereplőket, így a vizsgált szavak közül 59.2%-ban a sötét oldalhoz köthető és 40,8%-ban pozitív szavakat emlegettek.

Forrás: shopalike