Rohamosan közeleg a Balaton Sound

Európa legmenőbb vízparti buliján majd’ 20 helyszínen, több mint 300 fellépő fordul meg az 5 nap alatt, köztük mintegy 100 nemzetközi sztár, nem beszélve arról, hogy a világ top 20-as élbolyából idén 7 DJ-t is sikerült leigazolni.

A Nagyszínpad talán még soha nem vonultatott fel ennyi szupersztárt: itt játszanak majd a világ legjobb Dj-i közt számon tartott előadók, rögtön az első napon Don Diablo és Armin van Buuren, aztán a második napon két headliner is fellép Axwell v Ingrosso illetve Tiesto személyeiben, de visszatér a Nagyszínpadra a DJ Mag jelenlegi harmadik helyezettje Hardwell, valamint KSHMR is. Pótolja tavalyi elmaradt koncertjét Robin Shulz és ugyanezen a napon érkezik a Sound talán legjobban várt és legizgalmasabb vendége,  Kygo, akit most először láthatnak Magyarországon a fanok, és aki az elmúlt időben Selena Gomezzel és Ellie Gouldinggal készített közös dalaival aratott be többszázmilliós nézettséget a legnagyobb videómegosztón.

Persze a Nagyszínpadon túl is van élet a Soundon, például a Party Arénában kapott helyet a  Dj Mag lista 10. helyezettje, Afrojack vagy szintén a holland elektronikus élvonalhoz tartozó R3hab, illetve Nicky Romero is. A Jäger Aréna javarészt a hazai élvonalat vonultatja fel, mások mellett itt lesz a Punnany Massif, Halott Pénz, Wellhello, Brains, Bëlga, de azért itt is találkozhatunk olyan nemzetközi sztárokkal, mint például a Sigma, a Bloody Beetroots élő koncerttel, valamint Example & Dj Wire. A techno, tech-house nevek sokaságát felvonultató Heineken Beach-en az idei évben színpadra lép többek között Jamie JonesJan Blomqvist, Sasha, Erick Morillo, Dubfire és John Digweed.

A nagyobb színpadok mellett  számos kisebb helyszín színesíti a kínálatot, mint például a Moyra Colour Beach, ahova már kora délelőttől várják a house és techno rajongókat, itt olyan külföldi D

A nagyobb színpadok mellett  számos kisebb helyszín színesíti a kínálatot, mint például a Moyra Colour Beach, ahova már kora délelőttől várják a house és techno rajongókat, itt olyan külföldi DJ-kre pöröghetnek a látogatók, mint Niconé, Ray Okpara, Robert Dietz, élő szettel jön majd Guti, és a hazai felhozatal is igen erős lett ezen a helyszínen is.

És van még több is

Ibiza, Madrid, London, Amsterdam és a földkerekség legnagyobb fesztiváljai, így például a Tomorrowland, és legismertebb klubjai után végre Magyarországon is bemutatkozik az Elrow, a világ egyik legkeresettebb partisorozata, ami a Soundon a vízen és a vízparton is egy egyedi helyszínnel várja a nagyérdeműt, napi két turnusban, a Nagyszínpad programja előtt és után. A fellépők közt pedig ott lesz generációjának egyik legsikeresebb feltörekvő DJ-je, Henry Saiz, honfitársa Edu Imbernon, a Lengyelországból érkező Catz ’N Dogz duó is, a német Anja Schneider. Ahogy a Nagyszínpad programjának vége, indulnak a hajnalig tartó afterpartik az Elrow rezidens DJ-ivel. Itt lesz Zamárdiban Bastian BuxDe La SwingEddy MMario Biani és Toni Varga is.

További infókért keresd fel a Balaton Sound honlapját vagy Facebook-oldalát.