Iszunk egy sört? – Itt guríts le egy korsóval a városban

Egy hosszú munkanap után ki kell ereszteni a megfáradt gőzt, amit legjobban egy nagy korsó hideg sörrel lehet megtenni. Ha ez a sör még kézműves is, akkor az első korsó után csak úgy csúszik a többi. Mutatjuk, hol vannak Budapest legjobb kézműves sörözői.

Beer Point

A Beer Point a pénteki baráti sörözések helyszíne: kétszáz különböző fajta kézműves sörrel, hot doggal és hamburgerrel, amelyet saját ízlése szerint mindenki magának állíthat össze, üde színfoltja a körúti sörözők széles palettájának. Mindez jó áron, barátságos kiszolgálással, oldott hangulatban.

Élesztőház

A kilencedik kerületi Tűzoltó utca eldugott, de nem is annyira kicsi sörözője a nemrégiben negyedik születésnapját ünneplő Élesztőház. Kézműves sörválasztékuk hihetetlenül nagy, a Duke of Budapest névre keresztelt nedűt azonban mindenkinek kötelező kipróbálnia, hiszen imádott fővárosunk utánozhatatlan hangulata ihlette. A hely romkocsmaszerű, mindig tele van hangosan nevető emberekkel, akik jólesően kortyolgatnak korsójukból, a vasárnapi piac pedig külön plusz pont.

Jónás Kézműves Sörház

„Sört inni élmény” – olvashatjuk a Jónás honlapján, mi pedig abszolút egyetértünk. A Bálna hasában fekvő Jónás (a névválasztást egyszerűen imádjuk) több mint hatvanféle kézműves sörrel, nyolcféle csapolt sörrel, kiváló kávékkal, kézműves szörpökkel és gyönyörű panorámával a hullámzó Dunára és a budai hegyekre mind a turisták mind a fővárosiak kedvelt vendéglátóhelye.

Léhűtő – Kézműves söröző és tapas bár

A Léhűtő 2013 óta székel a bulinegyed közepén egy pincében, mégis kínálatával és hangulatával kitűnik a hetedik kerületi vendéglátóhelyek közül. A Gozsdu udvar első kézműves söröket nagy választékban kínáló sörözője immár negyedik éve csillapítja a külföldi turisták és a helyiek szomját egyaránt.

Kandalló Kézműves Pub

A kandallósok állítják, azután nyitották meg sörözőjüket, miután ők maguk is sörözőkben töltötték fél életüket: „A Kandallót így olyan bisztrónak szánjuk, ahol mindenki úgy érezheti magát, mintha otthon bulizna a barátaival.” – olvashatjuk oldalunkon szimpatikus hozzáállásukat. Ez az otthon-érzés szerencsére még most is érezhető, annak ellenére, hogy nem sok olyan sörimádó akad a fővárosban, akik ne ismernék és szeretnék a Kertész utcai kocsmát.