Egy hónap múlva kezdődik a Bor, mámor, Bénye

A festői szépségű tokaj-hegyaljai táj, a gasztronómia, az izgalmas kulturális programok és a vulkáni talajon termett tokaji borok rajongóinak már igazán nem kell sokat várniuk, hiszen a Bor, mámor, Bénye fesztivál egy hónap múlva kezdődik, július 6-án Erdőbényén.

A nem szokványos rendezvény kilencedik alkalommal nyitja meg kapuit a fesztivál szerelmesei előtt. A szervezők először 2009-ben azért álmodták meg ezt a különleges eseményt, hogy bemutassák a bámulatosan szép Tokaj-Hegyalja talán legvarázslatosabb települését, Erdőbényét. Azóta Bénye a nagy találkozások helyszínévé és egy négy napig tartó mámoros eseménnyé nőtte ki magát.

A helyi kertek és borászatok a fesztivál ideje alatt nyitva állnak a látogatók előtt, és színes programokkal, koncertekkel, irodalmi felolvasásokkal, kézműves foglalkozásokkal, gyerekprogramokkal, no és persze jobbnál jobb borokkal, ínycsiklandó falatokkal várják az érdeklődőket.

Bemutatkoznak a közkedveltté, és nem csupán a borászkörökben is ismertté vált bényei borászatok, különleges kortárs vagy éppen hagyományőrző programokkal. Kiemeltünk néhányat:

Budaházy-Fekete Borászat

Dávid Rémusz borász, a Budaházy-Fekete Kúria vezetője 1996-ban vásárolta meg a kúriát. Rémusz hiszi, hogy a természet és egy finom pohár bor minden gondot képes elűzni, és teljes harmóniát varázsolni. Saját területről, ökogazdálkodásból származó furminttal, hárslevelűvel és sárga muskotállyal készül a fesztiválra Erdőbényén, azon a tájon, amelyet szerinte mindenkinek meg kell tapasztalnia.

Július 6., csütörtök: NYITÓKÓSTOLÓ AZ ERDŐBÉNYEI BORÁSZOKKAL és MAGASHEGYI UNDERGROUND-koncert

A fesztivál első és egyben nyitóprogramja a nagy (újra)találkozás Erdőbényével. Aznap délutántól a Budaházy-Fekete-kúria kertjében összegyűlnek az erdőbényei borászok egy közös kóstolóra, kerti partira és koncertre.

Bardon Borászat

A Bardon Borászat az utóbbi négy évjárat boraival készül a Bor, mámor, Bényére, így megkóstolhatóak lesznek – a frissen palackozott 15-ös furminton és hárslevelűn túl – az érettebb tételek is. Molnár Ádám, a borászat vezetője, Erdőbényén a táj egyedi szépsége és csodálatos nyugalma mellett, főleg az embereket szereti, akik mind nagyon segítőkészek és kedvesek, és akiknek rendkívül hálás, hogy a közösség tagjává fogadták.

2017. július 7., péntek, 18:00 DEMÉNY GERGŐ-gitárkoncert

Demény Gergely szerzeményei különleges hangzásvilággal varázsolják el a hallgatóságot. Aki szereti a melankolikus, álomszerű és lírai gitárjátékot, annak mindenképp a figyelmébe ajánljuk ezt a koncertet!

Ábrahám Pince

Filozófusok pincéjében filozófusok bora. De nem kell félni, bár ők is Rousseau kései követői, a lugas alatt nem filozófiai munkákkal várják a közönséget. Természethű borokat készítenek – vállalva a természethűség minden kockázatát. Boraikat a tisztaság jellemzi. Családosoknak plusz vonzerő a jó kis zeneovi.

Július 8., szombat 16:30 TÓTH EVELIN ÉS A FLAMENCO NUEVO

Kivételes találkozás, magával ragadó és megérintő világ, amelyben a tradicionális flamenco zsigerekig hatoló ritmikája Keck Mária táncművészetének személyes ízeivel saját dallamokkal és egy rendkívüli magyar énekesnő, Tóth Evelin csodálatos hangjával és szerzeményeivel fonódik össze. Gitáron kísér a Londonban élő gitárvirtuóz, Illés János.

Préselő Pincészet

Izgalmas borok, hangulatos zene a kertben, kellemes falusi környezet, mindez a falu szívében – ez a Préselő Pincészet és Vendégház.

2017. július 8., szombat 16.30 Mörk-koncert

Extrém Pop vagy Stand Up Jazz, de többnyire soul-funk alapokra épülő szabad szellemű zene. Ez jellemzi a Mörk zenekart. Zentai Márk (ének), Novai Gábor (billenytű), Szeifer Bálint Jason (basszusgitár) és Szabó Dániel Ferenc (dob) gyorsan megtalálta útját a budapesti underground zenei szcéna szívéhez, azzal, hogy emberek nappalijában, szokatlan helyszíneken, így a Bor, mámor, Bénye fesztivál Préselő Pincészetében is.

Karádi-Berger Borászat

A Karádi-Berger-pár számára 1999-ben hobbiként indult a borkészítés, ám hamar rájöttek, ezt a szakmát csak teljes odaadással lehet csinálni. Kezdetben fél hektáron, később egyre nagyobb területeken zajlott a bortermelés, amelyet ma már főállásban csinálnak a Bor, mámor, Bénye szervezése mellett.

2017.július 8., szombat, 19:30 Bormámorest

Tóth Evelin hangjának elemi ereje, hol viharzó indulatokat, hol bársonyosan csobogó madártrillát idéz meg, Illés János sodró gitárjátéka elragad, Keck Mária finom és fegyelmezett vadsága, délszaki szenvedélye belső szabadságot ad, Dragomán György többhangú, zenei ihletésű elbeszéléseinek lüktetése sokáig velünk marad, Szabó T. Anna bordalai, szerelmes versei és dallamos kisprózái pedig hol kísérik, hol ellenpontozzák az előadás sodró ritmusát. Varázslatos este lesz!

Vayi Borászat        

Erdőbénye egyik új szereplője a Vayi Borászat, amelyet Ungváry Krisztián – a változatosság kedvéért egy történész – vezet. A falu főutcájának egyik legszebb épületébe telepítette birtokközpontját és kiváló édes bort, érdekes szárazat és különleges balzsamecetet lehet kóstolni nála.

2017. július 8., szombat 16.00 Nyáry Krisztián: Igazi hősök

Válhat-e hőssé valaki, és ha igen, hogyan? Mit jelent egyáltalán hősnek lenni, kikre emlékezünk és miért? Ezeket a kérdéseket járja körül Nyáry Krisztián, érdekes példákkal, anekdotákkal fűszerezve a témát. A szerző Igazi hősök és Merész magyarok címmel, 2014-ben és 2015-ben megjelent könyveiben olyan emberekről írt, akiknek élete és személyes döntései ma is példaszerűek.

A fesztivál ideje alatt folyamatos gyermekprogramok is lesznek, mint a Rutkai Bori Banda koncertje, a Peppino Bohóc előadása, de a kiállítások, vagy biciklitúrák mellett, a közös reggelizések, beszélgetések is felejthetetlenné teszik majd ezt a mámorító, hosszú hétvégét Erdőbényén.

A fesztivál helyszínei az erdőbényei borászatok kertjei.

BOR: Ábrahám, Bardon, Béres, Budaházy-Fekete Kúria, Csite, Illés, Jakab, Karádi-Berger, Préselő, Pro Vinum, Sanzon Tokaj, Vayi

GASZTRO: A Boros Borpár – Sárospatak, A Leves Gasztróműhely – Miskolc, Anyukám  mondta – Encs, Céltorony – Budapest, Halkakas – Budapest, KicsiZso – Budapest, Magita Hotel*** és Étterem – Erdőbénye, Meat&Sauce – Budapest

ZENE: Antonia Vai, Babra, Blue Motel zenekar, Bogdán Norbert Trió, Butterfly Effect. Demény Gergő, Évkerék Társulat, Fanfara Complexa, Harp-Agon Z.T., Herczku Ági és a Banda, Holddalanap, Imitation. Pápai Zsanett, Gödri Bulcsu, Kardos-Horváth János, Lóci játszik, Magashegyi Underground, Mizrab, Mongooz and the Magnet, Mörk, Nemes „Kölyök” Gábor, Pápai Zsanett – Várvölgyi Szabolcs Duo, Petruska, Szeder sanzon, Tóth Evelin és a Flamenco Nuevo, Valami swing, Vázsonyi János

ELŐADÁSOK, BESZÉLGETÉSEK: Ercsey Dániel: Beszéljünk a stílusról; Erhardt Gábor: Erdőbénye építész szemmel; Nagy Kornél: Erdőbénye és Olaszliszka szőlőhegyei és dűlői; Nyáry Krisztián: Igazi Hősök; Ungváry Krisztián: Privatizáció a 18. századi Magyarországon

KIRÁNDULÁSOK, PROGRAMOK: Frissülj fel, evezz a Bodrogon!; Két keréken Erdőbénye körül!; Madarász túra

GYEREKPROGRAMOK: Rutkai Bori Banda; Peppino Bohóc; Zeneovi Gózon Évával; játszóház

A  részletes programot ITT találod, a Facebook-eseményt ITT, szállást pedig ITT foglalhatsz!