65. születésnapját ünnepli a Vidám Színpad

1951 szeptember 12-én szerdán egy kabaréműsorral nyitotta meg nézőközönsége előtt kapuit a Vidám Színpad a Révai u 18. alatt található épületben. Első igazgatója Gál Péter rendező volt, aki 1957-ig igazgatta az intézményt, amely az elkövetkező évek során a legendás magyar kabaré fellegvára lett és a legnagyobb nevettetők otthonává vált. 1979 őszétől Kis Színpad néven pedig már a kamaraszínpad is megnyitott.

2008-ban Puskás Tamás igazgatása alatt megszűnt az intézmény, amely 2013-ban indult újra, már Óbudán, ahol az Átrium Eurocenter 440 fős színháztermében talált új otthonra Böröndi Tamás igazgatása és Straub Dezső művészeti vezetése mellett és a műfaj – amely néhány éven keresztül kiszorult a fővárosból -, újra elkezdte magához vonzani a nevetésre és a felhőtlen kikapcsolódásra vágyó nézőit.

65 évad a nevetés és a színvonalas szórakozatásért, ahol olyan művészek kápráztatták el estéről estére művészetükkel a nézőket, mint Kazal László, Kabos László, Csala Zsuzsa, Lórán Lenke, Bodrogi Gyula, Voith Ági és még sokan mások.

A színház június 8-án, csütörtökön egy nagyszabású gálaműsorral ünnepli 65. születésnapját, amelyen a jelenkor és a régi legendás társulat tagjai is fellépnek. Együtt, egy célért, hogy emlékezzenek a műfaj nagyjaira és a színházra, amely ma már újra a vidámságot kedvelő nézők igényes találkozóhelye, ahol a fiatal tehetségek vehetik át a zászlót az idősebb generáció méltán népszerű művészeitől.

A sors játéka folytán ezen az estén ünnepli Straub Dezső is a 65-ik, Kalmár Tibor a 85-ik, míg Lórán Lenke a 90-ik születésnapját, így egy négyes ünnepség keretén belül búcsúztatják az évadot.

Egy színház, amely újra tele van vidámsággal és amely újra a humor szilárd bástyája a fővárosi színházak térképén.

Fellépők:

Bodrogi Gyula

Böröndi Tamás

Cs. Német Lajos

Esztergályos Cecília

Géczy Dorottya

Götz Anna

Harsányi Gábor

Kalmár Tibor

Nyertes Zsuzsa

Pálos Zsuzsa

Rátonyi Hajnalka

Straub Dezső

Szolnoki Tibor

Tóth Judit

Várkonyi András

Zsadon Andrea

 

Bartha Alexandra

Baronits Gábor

Beleznay Endre

Bodrogi Bobo Attila

Fésűs Nelly

Gieler Csaba

Hábermann Lívia

Kokas Piroska

Köllő Babett

Nagyváradi Erzsébet

Pap Kati

Straub Péter

Szabó Sipos Barnabás

Szemán Béla

Szilvási Judit

Timon Barna

Virág  László Balu