A James Bond-filmek 5 ikonikus színésze

Őszinte szomorúsággal fogadta a hírt a világ, hogy 89 éves korában meghalt James Bond leghíresebb megformálója, Roger Moore. A férfi színészi munkája előtt tisztelegvén összegyűjtöttük a James Bond-filmeknek azt az 5 szereplőjét, akik különböző okok miatt, de örökre beírták magukat a Bond-aktába.

Roger Moore – Bond mindörökké

Vagy legalábbis hétszer biztosan, ugyanis pontosan ennyi Bond-filmben szerepelt. Ezzel a számmal ő alakította legtöbbször a híres karaktert. Egyben ő volt a legöregebb Bond is: utolsó filmjében, a Halálvágtában már 57. évében járt. A forgatások alatt a legnagyobb nehézséget mégsem a kora, hanem a  hoplofóbiája, vagyis a lőfegyverektől való beteges félelme jelentette.

George Lazenby – a csokis Bond

Csak egyszer bújt bele az ügynök bőrébe  Lazenby, akit elsősorban külseje miatt választottak a szerepre, mivel a férfi akkor még menő és túlfizetett modellként dolgozott. A producerek egy angol csokoládé tévéreklámjában látták meg, s annyira elbűvölte őket Lazenby evési képessége (és sármja), hogy gyorsan le is szerződtették.

Sean Connery – az első

És annál sokkal több is. A szerep elvállalása előtt már dolgozott kőművesként, úszómesterként, modellként és koporsófényesítőként is. Hiába jelentette ki, hogy nem fog többé Bond-filmbe játszani, 1983-ban mégis megtette. Ez ihlette meg a mű címét is: Soha ne mondd, hogy soha. 2000-ben lovaggá ütötte a királynő.

Pierce Brosnan – a csendben elsunnyogó

Pierce Brosnan 3 alkalommal vált Bonddá, 1995 és 2002 között. Bár az első Bond-filmje, az Aranyszem szép sikert könyvelhetett el, a 2002-es Halj meg máskor már közel sem hozta a várt eredményeket. A mélyrepülésben a producerek is elgondolkodtak azon, vajon nem lenne szerencsésebb, ha Brosnan helyett egy  másik, fiatalabb Bondot keresnének. Brosnan bölcs volt, és elébe ment a dolgoknak: ő maga jelentette ki, hogy többé nem bújik a legendás karakter bőrébe.

Daniel Craig – a legkevésbé kedvelt

A színész négyszer bújt a titkos ügynök szerepébe, legutoljára 2015-ben, a Spectre című részben. Amikor még csak pletykaszinten terjengett róla, hogy negyedjére is elvállalta a szerepet, sok Bond-rajongó negatív véleményekkel illette a producerek választását, és James Blandnak, azaz Szelíd James-nek hívták Craiget a magazinokban. Volt azonban két ex-Bond, aki bajtársi hűséggel állt ki Craig mellett: Pierce Brosnan és Roger Moore.