Idén 22. alkalommal rendezik meg a Duna Karnevál Nemzetközi Kulturális Fesztivált

A budapesti nyár egyik kiemelkedő kulturális és turisztikai attrakciója immár két évtizede minden év júniusában a több zenei és táncos műfajt felvonultató Duna Karnevál.

A „Kiváló Fesztivál” és Europe Top 500 címmel is kitüntetett rendezvénysorozat célja kezdetektől az értékmegőrzés – a hagyományos kultúra korszerű hangsúlyozása, személyessé tétele és a közösségépítés.

A Karneváli események koronája minden évben a Margitszigeti Színpad mesés környezetében bemutatott gálaműsor. A „Monarchia Bálja” című romantikus – klasszikus látványos tánckoncert, hazai táncegyüttesek és zenekarok közel 200 művészének egyedülálló, közös műsora a hagyomány és korszerűség szellemében június 16-án 20 órától látható. Az előadás a tánc nyelvén idézi meg a Kárpát-medence történelmének kiemelkedően szép korszakát, a Monarchia évtizedeit.

A Duna Karnevál idén június 3. és 8. között új helyszínen, a Városmajori Színpadon „Egy hazában sokszínűen…” című programsorozattal bővül, mely a hazánkban élő nemzetiségek máig élő tánc-, és zenei tradícióiból vonultat fel egyedi produkciókat. A magyar mellet a felvidéki szlovák, a kárpát-aljai, a roma, a délszláv és bolgár kulturális örökségünk gyöngyszemei kerülnek színpadra kiváló színpadi előadók tolmácsolásában.

 

A Duna Karnevál napjainkra Budapest fesztiválváros és Európa kulturális életében a nemzeti és nemzetközi hagyományok méltó képviselőjévé vált.