A Queen Adam Lamberttel Budapesten koncertezik

A Queen+Adam Lambert néhány héttel az észak-amerikai turnéjuk bejelentése után, ma nyilvánosságra hozta a 2017-es európai turnéjuk állomásait, melynek keretében most először Magyarországon is fellépnek. A legendás Queen zenekar rajongói 2017. november 4-én, a Papp László Budapest Sportarénában láthatják a produkciót, a Broadway Event és a Multimedia Organisation szervezésében.

A formáció november elején érkezik Európába, és december közepéig 24 arénában mutatja be új, látványos és számos meglepetést is tartogató produkcióját. A különös gonddal összeállított vadonatúj műsor keretében megemlékeznek majd a Queen legnagyobb példányszámban eladott, a News of the World című lemez megjelenésének 40. évfordulójáról is. Az 1977-ben megjelent albumon szerepeltek a „We Will Rock You” és a „We Are the Champions” című örökzöld himnuszok is.

Foto: Lasse Lagoni

 

Adam Lambert és a Queen immár öt éve dolgozik együtt. Az amerikai énekes igazi átváltozó művész, aki erőteljes hangjával, energikus és stílusos színpadi jelenlétével szinte pillanatok alatt hódította meg a világot. A 2009-es bemutatkozó albuma egészen a Grammy-díj jelölésig repítette, azóta sorra halmozza az elismeréseket. Szólólemezei világszerte listavezetők, míg a Queennel közös koncertsorozatai elsöprő szakmai és közönségsikert értek el. Az énekes szerényen és nagy lelkesedéssel várja az új turnét: „Természetesen most is játsszuk majd a közkedvelt nagy slágereket, ám a látványt megváltoztatjuk, új technikai megoldásokat is használunk. Igazán izgalmas számomra is, hogy eddig még soha nem játszott dalokat is előveszünk a Queen-repertoárjából.”

Azóta, hogy 2009 májusában az American Idol döntőjében első ízben léptek közösen a színpadra, a Queen+Adam Lambert formáció olyan sikeresnek bizonyult, hogy mostanáig több mint 90 koncertet adtak a világ minden szegletében. 2012 nyarán Európa-szerte bemutatták első teljesen élő műsorukat, mellyel Kijevben debütáltak félmillió néző előtt. 2014-es első észak-amerikai turnéjukat követően a 10.Classic Rock Roll of Honor díjkiosztón elnyerték az „Év zenekara” díjat, az Ultimate Classic Rock olvasóinak szavazata alapján pedig „Az év legjobb élő zenekara” címet. A sikeres turnét Dél-Koreában és Japánban megrendezett nagyszabású nyári fesztiválok, majd Ausztráliában és Új-Zélandon egy stadionkoncert-sorozat követett. 2015-ben teltházas koncerteket adtak tíz európai országban, felléptek Brazíliában a Rock in Rio fesztiválon, majd Argentínában és Chilében is. Tavaly nyáron újabb európai koncertek következtek; a portugáliai Rock in Rio Lisbon fesztivál megnyitó estéjén 74 ezer embernek játszottak. Ezután Ázsiában turnéztak, melynek keretében háromszor is felléptek a híres tokiói Budokan arénában.

NEW YORK, NY – MARCH 06: (Exclusive Coverage) Brian May, Adam Lambert and Roger Taylor backstage before their Queen (Brian May and Roger Taylor) + Adam Lambert North American tour announcement at Madison Square Garden on March 6, 2014 in New York City. The tour kicks off on June 19, 2014 in Chicago. (Photo by Kevin Mazur/WireImage) *** Local Caption *** Brian May; Adam Lambert; Roger Taylor

A Queen+Adam Lambert 25 várost érintő észak-amerikai stadionturnéja 2017. június 23-án kezdődik Phoenixben a Gila River Arénában, és augusztus elejéig maradnak a kontinensen. Koncertkörútjuk két különleges fellépést is tartogat: június 26-án és 27-én a Los Angeles-i Hollywood Bowlban lépnek fel.

A turnékon a Q+AL olyan neves zenészekkel egészül ki, mint Spike Edney (billentyűk), Neil Fairclough (basszusgitár) és Tyler Warren (ütőhangszerek). A tökéletes hangzás mellett, a kivétélesen egyedi látványra is törekszenek, a világ legkiválóbb kreatív szakembereivel dolgoznak együtt. A designért és a produkcióért az Entertainment Architects Stufish Productions céget képviselő Ric Lipson felel. Munkájával világszerte hírnevet szerzett, olyan művészekkel dolgozott együtt, mint a Pink Floyd, a Rolling Stones, a U2, de a cég tervezte a 2008-as pekingi olimpia nyitó- és záróünnepségeit is. A show világítástervezője Rob Sinclair – Adele, Peter Gabriel és Kylie Minogue turnéján is dolgozott -, több mint 300 mozgó lámpát használ majd a koncerten. A produkció káprázatos lézer elemeit az ER Productions készíti, munkájukat a 2012-es londoni olimpia nyitó- és záróünnepségén világszerte több mint 900 millió ember láthatta.