Elő a túrazsákkal! – Magyarország legjobb túraútvonalai

Itt a jó idő, közeleg a húsvéti hosszú hétvége, hogy minden adott, hogy túrázzunk egy kicsit.  Hat magyar útvonalat, célállomást ajánlunk, mellékelve egy listát a feltétlenül szükséges holmikról a kiránduláshoz.

 

Prédikálószék / Rám-szakadék

Jó tanács: ide inkább barátokkal szervezz utat. A kistesókat nyugodtan hagyjátok otthon, mert a meredek kaptató úgyis elvenné a kedvüket. Nektek viszont érdemes felkapaszkodnotok 639 méterig, kis hazánk első számú kilátópontjához  – a panoráma felülmúlhatatlan: nemcsak a Duna-kanyart, de a Börzsönyt is láthatod. Ha pedig még maradt bennetek szusz, kanyarodjatok el a Rám-szakadékhoz.

Megyer-hegyi Tengerszem

Ugyan a helynek a tengerhez semmi köze, víz legalább van benne bőven – ráadásul hegybe vájva! A Sárospatakhoz közel fekvő tavat mesterségesen hozták létre, mégis úgy tűnik, mintha az anyatermészet alkotta volna oda ezt a csodát. A Malomkő nevezetű útvonalon juthatsz el ide, csak készülj fel arra, hogy elég sokat kell felfelé taposnod.

Spartacus-ösvény

Egy viszonylag kevés szintkülönbséggel bíró útvonal, amit eredetileg vadászok számára alakítottak ki. Itt nem igazán fogod megerőltetni magad annak ellenére sem, hogy bizonyos szakaszai annyira keskenyek, hogy csak libasorban lehet haladni. Ezért a hátrányért viszont mindenképp kárpótolni fog a Visegrádi-hegység legszebb panorámája. Ha kezdő túrázó vagy, és nehezen bírod a terepet, de rád jön a kilométerhiány, a Spartacus-ösvényt neked találták ki!

Abaliget

Gondolnád, hogy egy egyutcás falucska hihetetlen szépséget rejthet magában? Pontosabban maga alatt. A Pécshez közeli Abaliget csodáját, a stílusos denevéremblémás nyilakkal teletűzdelt cseppkőbarlangot néhány óra alatt végigjárhatod, 12 állomáson keresztül. Előtte azért tegyél egy kört a Csónakázó-tónál, és érezd át a természet határtalan nyugalmát.

Keszthelyi-hegység

A kánikulára még kicsit várnunk kell, úgyhogy most tekintsünk más szemmel a Balatonra. A fürdőzéshez a déli, a túráshoz pedig az északi partot érdemes kipróbálnod. Vállusnál páratlan kilátásban gyönyörködhetsz, kicsit tovább haladva eljuthatsz a Sztúpához, a buddhisták híres zarándokhelyéhez és a Tátikához is. Ha pedig még mindig nem fogytál ki az energiából, irány a Tapolcai-medence!

Országos Kéktúra

Az első és egyben leghosszabb, mintegy 1100 kilométert magába foglaló hosszútávú turistaút Magyarországon. Az Írott-kőtől Hollóházáig bárhol nekivághatsz, de ha végigjárod a teljes útvonalat, az lesz az igazi élmény: természeti értékektől kezdve a magyarok egykori életviteléig teljesen átfogó képet kaphatsz kis hazánkról. Persze nem kell rögtön bedobnod magad a mélyvízbe, a Kéktúra teljesítése nem jár semmilyen kötöttséggel – kivéve, ha a pecsétfüzetes verziót választod, több mint 5000 másik túrázóhoz hasonlóan.

Amit semmiképp sem szabad otthon hagynod, mielőtt nekivágnál a nagy kalandnak:

  • Esőkabát: Akkor is ajánlott, ha jó idő van. Ki tudja, mikor szakad rád az ég
  • Bicska: nemcsak sörbontásra jó, hanem a legváratlanabb helyzetekből is hasznodra lehet
  • Térkép: a környékről, pontos útvonalról. Akkor is, ha már többször láttad már a terepet, mint a saját tenyered
  • Alapvető elsősegély felszerelés: bármikor feltűnhet egy kő a lábad alatt, amiben orra bukhatsz
  • Bakancs: az edzőcipőt felejtsd el, abban simán lecsúszhatsz a lejtőn. A legjobb a vízhatlan a lábbeli, de túra előtt mindenképp vizsgáld át, nincs-e rajta szakadás
  • Zseblámpa: lakott területen kívül aligha szoktak foglalkozni a kivilágítással
  • Sétabot: az egyensúlyod koordinálására. Ha nincs sajátod, keress menet közben egy nagyobb ágat, az is tökéletes e célra
  • Rovarriasztó és zárt ruházat: az elvakart csípések elkerülése érdekében
  • Elegendő étel és ital: sajnos az erdő közepén ritkán bukkanhatunk street food-lelőhelyre

szerző: Rea Kovats