10 érv a TEDxDanubia konferencia mellett

TED – ez a rövidítés mára egyet jelent a modern tudásmegosztással. Sőt, a „TED-es előadás” külön definíciót érdemelt ki: hiszen az általában 18 percnél nem hosszabb, egyszerre gondolatébresztő és szórakoztató előadások könnyen befogadhatóak, inspiratívak. Nem véletlen, hogy az üzleti életben is egyre inkább próbálnak a TED-előadásokból merítve prezentációkat készíteni.

Mindazok számára, akik maguk is kíváncsiak a hatásos és meggyőző, vagy akár formabontó és interaktív előadásmód fortélyaira, vagy szeretnének értékes és építő gondolatokat meghallgatni, jó hír lehet, hogy a TED-élményt egy napba sűrítve Budapesten is átélhetik. Május 4-én a Művészetek Palotája ad otthont a 10. TEDxDanubia konferenciának.

Gondolnánk, hogy a TED-előadássorozat már több mint 30 éves? A technológia, a szórakoztatás és a design témaköreit ötvözve jött létre szűk közösségi kezdeményezésként az első TED-konferencia 1984-ben, azóta pedig világhódító útra indult. A digitális technológiát és a közösségi médiát kihasználva ma már több száz nyelven, több száz videómegosztás révén érhetők el a TED előadásai. A tematika is sokat alakult, a palettán megtalálhatók a tudományos és üzleti témák épp úgy, mint a globális problémák provokatív megvitatása.

A budapesti, független szervezésű TEDxDanubia is egy globális kérdéskört dolgoz fel idén: „Egyedül vagy együtt?” A kérdésfelvetés egyszerre utal emberi kapcsolatainkra, üzleti modelljeinkre, politikai vízióinkra, vagy bolygónk megóvása iránti elkötelezettségünkre.

Május 4-én három etapban több mint 22 előadó ad majd választ más-más szemszögből a kérdésre, ki a tudományos tényeket és adatokat, ki a személyes történeket, ki a művészetet hívva segítségül. A TEDxDanubia színpadán egymást követi majd többek között Paul Oomen zeneszerző, technologista, Riskó Bence slam-poetry előadó, Courtney Gras tiszta energia kutató, Chandler Burr újságíró, kurátor, a New York Times volt parfümkritikusa, Bozsik Gyöngyvér fordításkutató, Giulia Enders orvos és író, valamint Kenyeres István ökológus-biotechnológus.

Miért érdemes részt venni a TEDx Danubián? Íme 10 egyszerű érv:

  1. Mert megéri egy napra kiszakadni a mókuskerékből.
  2. Mert igazi feltöltődést, egy évre elegendő inspirációt nyújthat az egész napos program.
  3. Mert a korábbi résztvevők nagy százaléka állítja, semmivel sem összehasonlítható élményben volt része.
  4. Mert olyan előadókat hoz el a TEDxDanubia Magyarországra, akikkel máskülönben nem valószínű, hogy találkoznánk.
  5. Mert mindig rácsodálkozhatunk a tehetséges, inspiratív magyar előadókra, akikről lehet, hogy korábban sosem hallottunk.
  6. Mert a 22+ különböző előadótól egészen biztosan hasznos prezentációs készségeket leshetünk el.
  7. Mert a szünetek remek terepet biztosítanak más konferencia-résztvevők megismeréséhez, gondolatébresztő beszélgetésekhez.
  8. Mert idén olyan helyszínre kerülhetett a rendezvény, hogy megnyithatja kapuit azok előtt is, akik a korábbi években lemaradtak a jegyvásárlásról, sőt még ösztöndíj program részeseiként is bejuthatunk a konferenciára.
  9. Mert megtapasztalhatjuk, hogy milyen más is tud lenni egy konferencia.
  10. Mert TEDx-rendezvényen részt venni menő!