Mire számítsunk az első I Love Deep-bulin a TESLA falai között?

Még szép, hogy ezt a kérdést inkább a fellépőkre bíztuk, akik kedvenc zenéikkel válaszoltak.

Az idén már 15 éves fennállását ünneplő I Love Deep március 31-én, pénteken visszatér a gyökereihez, és hazai repertoárral újra a deep house-t valósítja meg a közönség legnagyobb örömére. Ez ugyanakkor nem a koktélkevergető dallamokat, inkább a basszusokkal telített, táncrobbantós hangulatot eredményezi majd.

Mindez a Tesla Budapest klubintézményében, a perfekt hangrendszeren, DJ Budai, Chriss Ronson, Peter Makto és a Chuck & Perge-páros részvételével, akiket meg is kérdeztünk, hogy mit jelent számukra az ILD-sorozat, és kaptunk tőlük egy-egy zenét is, ami előrevetíti az éjszaka hangulatát!

DJ Budai

Dj-ként rengeteg inspirációt kaptam a house műfaján belül olyan hihetetlen művészektől és dj-ktől, mint Terry Lee Brown Jr, Little Lui Vega, Danny Tenaglia, Timewriter, Deep Dish és még sorolhatnám. Így született meg az I Love Deep-partysorozat, ahol a house-nak ezt a fajta oldalát szeretnénk meghallgatni és élvezni. Így minden egyes ILD-buli nagyon különlegesnek számít!

Peter Makto

Számomra az I Love Deep-sorozat a csemegék fellegvára. 2000-2001 körül nagyon ráálltam a deep house és a jazzy house lemezek vásárlására, és azokban az időkben csak az ILD volt, ahol el tudtam volna magam képzelni, hogy ilyen finom zenéket játszom. Idővel be is kerültem a csapatba, sőt rezidens lemezlovasa vagyok a mai napig ezeknek az esteknek. Az egyetlen egy projekt, ahol kitartok a hangzás mellett, kicsit „közönséget nevelve”, míg más bulikon azért könnyebben adom a fejemet a kiszolgálásra. Ezúttal is csemegéket viszek a Teslába. #seeyouthere

 

https://www.youtube.com/watch?v=BOgm8tzWAPY

Chriss Ronson

Az I Love Deep-sorozat számomra mindig is egyet jelentett a minőségi house-estékkel, szuper jó közönséggel, így minden alkalommal hatalmas élmény volt játszani, mindig izgalommal készültem rá, és ez most is így van. Nagyon várom a péntek éjszakát, végre egy este, ahol kiélhetem magam a műfajban, a Tesla ráadásul tökéletes helyszínválasztás.

 

Chuck & Perge

Ezzel kezdünk 10-kor, mert az ősi I Love Deep-bulik jutnak eszünkbe róla.

 

A nagy érdeklődésnek örvendő bulira még kaphatók jegyek elővételben is, minden fontos részletet megtudunk az eseménynél.

Ha a pénteki buliról mégis lemaradnánk, akkor még előttünk lesz a szombat is a Tesla Budapestben, amikor a MELT-sorozat keretén belül fellép Nigel Stately, Used Disco és Tigran.