New Yorkban építik meg a világ első U-alakú felhőkarcolóját

New York bővelkedik a felhőkarcolókban, de ahhoz az U-alakú épülethez hasonlót, melynek terveit a minap mutatták be, sem a város, sem az egész világ nem látott még. Ha megépül, fantasztikus látványt fog nyújtani. 

A manhattani panoráma már így is csodálatos, de hamarosan még impozánsabb képet fog nyújtani a város. A Big Bend névre keresztelt U-alakú felhőkarcolót a Oiio Stúdió tervezte, mely cég már a világ rengeteg különböző pontjára álmodott egyedi épületeket. A New York-i felhőkarcolójuk megépítésének csak egyetlen dolog parancsolhat megálljt: a városi vezetés, mely szigorúan szabályozza, hogy milyen betonszörnyek nőhetnek ki a város földjéből.

Ha a Big Bend megépül, a világ legmagasabb épülete lesz, maga mögé utasítva a mindeddig csúcstartó dubaji Burj Khalifát. A Bend két szárnyát különleges, kifejezetten ehhez az épülethez tervezett liftek és felvonók kötnék össze. Az épület teljes hossza a tervek szerint 1219 méter lenne.

Arról, hogy mikor épül(het)ne meg a felhőkarcoló, még nincsenek információk, de ha egyszer kész lesz, jóval a többi épület felé fog magasodni, és jelentősen megváltoztatja Manhattan összképét az 57. utcába megálmodott csoda.

Forrás: Bored Panda