Interjú Karosi Júlia jazzénekesnővel

Egy ellenállhatatlan hang és mély alázat a zene iránt: Karosi Júlia minden egyes szavában, mozdulatában ott van a halhatatlan melódia. A magyar jazzénekesnő, dalszerző és szövegíró páratlan energiája a közönségre is hat, igazi élmény színpadon látni, élőben hallgatni a fiatal művésznőt. Elhivatottságról, inspirációról és tervekről beszélgettünk.  

– Mikor és hogyan ismerkedett meg a zene világával? Első emlékek, benyomások?

– Lehet, hogy kicsit bizarrul hangzik, de már az anyaméhből is vannak zenei emlékeim. Édesanyám operaénekesként elég aktív életet élt, mikor engem várt, és ezek a zenei élmények, melyeket még együtt éltünk át, kihatnak az életemre mind a mai napig. Ezért örökké hálás leszek neki. Születésem után az első emlékeim opera előadásokról, klasszikus zenei koncertekről, és zenés ünnepségekről vannak. Majd jött az óvoda, ahol sokat énekeltünk, a zeneiskola, és a zene tagozatos általános iskola. Kórusban éneklés, zongorázás, hegedülés, vonós zenekarban játszás, sok-sok koncert és vizsga. Ez pedig gimnáziumban is folytatódott, ahol az Angelica leánykarral járhattam a világot. Érettségiig ez volt az utam, zene vett körül, a lehető legtermészetesebb módon, az igazi keresése és az újra rátalálás pedig csak ezután következett.

– Mesélne egy kicsit a pályája kezdetéről? Kik voltak a leginkább hatással előadásmódjának kialakítására?

– Érdekes kérdés ez, mert az idolok azt hiszem, velünk együtt állandóan változnak. Természetesen vannak örök inspirációk, de akadnak hirtelen, nagyon erőteljes hatást gyakorló előadók, akiknek pár év múlva már a nevére sem emlékszem. Illetve fontosnak tartom a más művészetek felől jövő inspirációkat is. Képek, fotók, filmek, könyvek, versek. Pályakezdőként óriási hatással volt rám a tanárom, Winand Gábor hangja és világszinten is páratlan improvizációs virtuozitása, Patricia Barber különleges, már-már misztikusnak mondható előadása, és lenyűgözött Karrin Allyson zenei sokoldalúsága. Ella Fitzgerald az örök klasszikus, aki mindent elénekelt, és mindent jól énekelt el. Később egyre inkább hatottak rám az olyan előadók a jazz műfaján belül, akik a saját zenéjükben keresik a kifejezés egyediségét. Jelenleg sokat merítek Norma Winstone, Theo Bleckmann és Elina Duni ECM-es lemezeiből.

– Mi jelentette a legnagyobb kihívást az ön számára? Lámpalázas típus?

– Azt hiszem, egyáltalán nem vagyok izgulós típus. Mióta a kisfiam megszületett, talán egy kicsit nehezebben viselem a fellépéseket, mert fáradtabb vagyok, kevesebbet tudok készülni rájuk, nehezebb megérkeznem lélekben is. Viszont ha már sikerül, akkor sokkal jobban át tudom magam adni a zenének. Úgy érzem, hogy ez valahogy összefüggésben van a szülés élményével, az anyaság megélésével, a nőiségem és a legösztönösebb érzelmeim felszínre kerülésével. Ez ad egy olyan őserőt, aminek eddig csak a csíráját éreztem a színpadon. Ezt felszínre hozni viszont állandó kihívás és örök feladat egy előadó számára.

– Ön szerint mennyire nehéz a mai világban megismertetni, közelebb hozni a jazz műfaját az emberekhez?

– A jazz egy nagyon tág fogalom. Nem mindegy, hogy ezen belül mit célzunk meg. A quartetem alapítása óta a saját zenémen dolgozom. Nemrég pedig csináltunk egy Gershwin-estet a zenekarommal. Már itt is nagyon érezhető a különbség: Gershwin-programunkkal eddig két koncertünk volt, és mindkettő teltházzal ment, nagyon nagy volt rá az érdeklődés. A saját zenémet nehezebb eladni, több a befogadói munka, ezért kevesebb ember érzi magáénak. Ez nem baj, csak tisztában kell lenni vele. Illetve nagyon sok múlik a kommunikáción, mind a színpadon, mind pedig a médiában és a közösségi oldalakon. Aki ezt a részét nem hajlandó felvállalni, annak sokkal nehezebb az érvényesülés.

– Melyik volt eddigi legemlékezetesebb koncertélménye?

– Több ilyen van, és ahogy próbálom felidézni őket, mindig rádöbbenek mennyire múlandó műfaj a miénk. Az „itt és mostban” rezgő láthatatlan hanghullámok, az általuk keltett pillanatnyi érzések olyan megfoghatatlanok, és mégis elkísérnek bennünket egész életünkön át. Sok ilyen szép emléket őrzök az első és második lemezem bemutató koncertjéről, a közös zenélésről Lukács Miklóssal, Borbély Mihállyal, vagy külföldi szereplésekről varázslatos helyeken.

– Min dolgozik most, mik a tervek a jövőben?

– A már említett Gershwin-műsorunkkal sok koncert vár ránk a közeljövőben országszerte, és remélhetőleg lemezen is sikerül majd megörökíteni ezt az anyagot. Emellett a quartetemmel egy következő saját anyagon dolgozunk, ami megint egy új, járatlan út lesz. Márciusban pedig New Yorkba utazom, ahol az előző “Hidden Roots” című lemezemmel koncertezem majd.