5 kütyü, amit be kell szerezned tavasszal

Ébredőben a természet, időnként már kellemesebb hőmérséklet is érzékelhető, az emberek azonban még sokszor tűnnek nyúzottnak. Itt az idő, hogy felpezsdüljetek, minket ugyanis nem gyűrt le a tavaszi fáradtság, sőt, kimondottan felpörögtünk az alábbi öt vagány kütyütől, amit most bemutatunk.

Otthonod kisokosa

A Google fejlesztői mindig valamilyen újításon törik a fejüket, hogy életünk valamely területét megkönnyítsék. Nincs ez másképp a Google Home estében sem. Az apró eszköz első blikkre egy külső, vezeték nélküli hangszóróra emlékeztet, ám ez széles funkciói tárházának mindössze egyik eleme. A kütyü tulajdonképpen egy házi asszisztens, mely a Google technológiájának köszönhetően képes menedzselni otthonunk okoseszközeit, megtervezni a napunkat, zenét lejátszani vagy éppen kitenni a TV-re a kedvenc sorozatunkat. A ZH-kra való felkészülést is nagyban képes megkönnyíteni, hiszen bármikor megkérhetjük, segítsen, mondjuk egy százalék vagy egy faktoriális érték kiszámításában.

Információtenger a csuklódon

Nincs több kialvatlanság és távolba révedő tekintet az előadásokon. A Pebble 2 egy szuper okosóra, amely információk hömpölygő zuhatagával áraszt el. Az említett alvásfigyelésen kívül segít nyomon követni teljesítményünket sportolás közben, sőt egy stresszes kollokvium után még a vérnyomásunkat is megmérhetjük vele. Az óra trendi, mutatós külseje mellett, számos hasznos funkció könnyíti és gyorsítja a hétköznapi tevékenységeinket. A 007-es ügynökhöz hasonlóan elég csak belebeszélnünk az óra érzékelőjébe, és máris válaszolhatunk a hozzánk intézett üzenetekre, vagy ha szinkronizáljuk a naptárunkat és a Pebble idővonalát, egyszerűen számontarthatjuk a következő teendőinket.

Kockamánia

A LEGO-ból sosem lehet kinőni. Ha van otthon egy MacBookod, akkor itt az ideje előkapni a régi építőkockákat, és felpattintani párat a hordozható gépedre, a Brik Book borítás segítségével. Csak a fantáziánk szabhat annak határt, hogy mivel szeretnénk feldíszíteni a masinánkat. Készíthetünk Super Mariót, vagy Minyon-figurát, természetesen 8-bites stílusban. Maga a borító többféle színben is elérhető, a gyártó oldalán pedig számos inspiráló mintát is találunk. Ha mégsem sikerült volna felkutatni féltve őrzött kockáinkat, akkor sincs gond, hiszen a fedőlap többféle játékelemmel is kompatibilis, sőt saját, lapos blokkok is kaphatóak kifejezetten a borítóhoz, így nem kell azon izgulni, hogy a legújabb művünk darabokban hever majd a táskánk alján.

 

Vidd magaddal a zenét!

A jó idő közeledtével ideje kimozdulni, és valamilyen üdítő tevékenységet folytatni. A sportolást remekül fel tudja dobni egy általunk kedvelt zene, ugyanakkor a fül és fejhallgatók többsége kényelmetlen, folyton lecsúszik, nem is beszélve az izzadás okozta kellemetlenségekről. Ezekre a problémákra kínál megoldást az Urbanears vezeték nélküli eszköze, a Hellas, amely egy töltéssel 14 órán keresztül képes üzemelni. A termék fület körülvevő részét el tudjuk távolítani, így ha egy masszív tréning után úgy érezzük, ráférne a fülesünkre némi tisztás, már röpíthetjük is a mosógépbe a piszkos részeket. A beépített mikrofonnak köszönhetően híváskor sem kell a telefonunkért kapkodni, és akkor sem, ha éppen léptetni szeretnénk zeneszámink között, mivel a fejhallgató oldalsó részén, a komfortérzetet még inkább megnövelő, érintésérzékeny felület kapott helyet.

Nyomtatót a zsebbe

Mostantól bármikor kinyomtathatsz egy jól sikerült partyfotót a telefonodról, a Polaroid ZIP Mobile Printerrel. Ezzel a kompakt kütyüvel szimbiózisba kerül a digitális és az analóg világ, és az élmény kézzelfogható módon is a birtokodban maradhat. Az eszköz saját akkumulátorral rendelkezik, és Bluetooth-on vagy NFC segítségével kapcsolódik az okostelefonodhoz. A képek egy szempillantás alatt elkészülnek, ráadásul könnyedén szerkeszthetőek a Polaroid saját alkalmazásában. A különleges ZINK, azaz zéró festék technológia használata miatt lenyűgözően színes képeket kapunk, anélkül, hogy azok elmaszatolódástól kellene tartanunk.

Szerző: Sipos Bence