Akaszd falra Budapestet

Mindig örömteli élmény, mikor egy budapesti tehetség alkotásairól írhatunk, így most is fülig ér a szánk, amikor Larinne Rebeka különleges, Budapestet ábrázoló térképire bukkantunk a neten. és már koptatjuk is a billentyűinket, hogy megosszuk veletek ezt a művészeti csodát.  

A MOME-n végzett, elvileg divat- és textiltervező Rebeka a rajzoláshoz és a térképkészítéshez is remekül ért, ugyanis a budapesti fotókkal és poszter designnal foglalkozó Post Air felkérte a lányt, hogy készítsen 3 térképet a városunkról.

Rebeka az egyik rétképen a Duna felett átívelő hidakat, és a budai illetve pesti nevezetességeket ábrázolta, a másodikon Pest turisták által is gyakran látogatott helyeit jelölte, a harmadikon pedig a fürdőket rajzolta be. A térképek annyira jól néznek ki, hogy még lakásdekorációnak is beillenek, de mi is szívesen elfogadnánk, hogy a szerkesztőségünk falát ékesítse.