Szörnyként tér vissza a mozivászonra Anne Hathaway

Régóta nem hallhattunk már Anne Hathawayről, hamarosan azonban mindjárt két filmmel fog visszatérni a mozivásznakra. Az Ocean’s 8-ről korábban már írtunk, most pedig a másik, áprilisban debütáló filmjének előzetesét mutatjuk be, melyben a színésznő szó szerint szörnyen néz ki.

A Colossal című, megatározatlan zsánerű filmről eddig alig lehetett tudni valamit, annak ellenére, hogy áprilisban már vetíteni fogják a mozik. A sztori szerint Anne Hathaway egy alkoholproblémákkal küzdő, depresszív (ám néha mégiscsak mókás) lány, akinek még a szívét is összetörték, ugyanis nemrég szakított a barátjával.

A színésznő egy szörnyet fog alakítani a filmben, legalább is a karakterének létezik egy szörny avatárja (Colossal), aki Szöulban rémisztgeti az embereket. Colossalt leginkább egy elfuserált King Konghoz lehetne hasonlítani, akitől az előzetes alapján még nem tudjuk, hogy félnünk, vagy nevetnünk kéne.

A film rendezője Nacho Vigalondo, aki a V/H/S: Viralt, A földönkívülit és a 2009-es Marisát is rendezte, színészként pedig az Időbűnökben láthattuk.

Nem szeretnénk egy előzetes alapján lehúzni a filmet (főleg, hogy akár még jó is kisülhet belőle), az viszont biztos, hogy enyhén szólva is egy érdekes alkotással állunk szembe.