Budapest és Bécs ad otthont az idei Armel operafesztiválnak

Idén már két ország két városa, Budapest és Bécs ad otthont ad az Armel Opera Festivalnak június 28. és július 4. között.

Az idén 10 éves fesztivál első napján Rufus Wainwright Prima Donna című műve hangzik el a Pannon Filharmonikusok előadásában  – emelte ki Havas Ágnes igazgató a pénteki budapesti sajtótájékoztatón.

A 2017-es újdonságok közül felhívta a figyelmet a bécsi előadásokra, amelyekre a magyar fővárosból buszokat indítanak majd, továbbá a partnerszínházak és partner országok számának növekedésére is.

Az operafesztivál és a Virtuózok című tehetségkutató együttműködésével kapcsolatban emlékeztetett: Kökény Tamás nagybőgős, a verseny második évadának győztese március 1-jén a New York-i Carnegie Hall-ban lép színpadra az Armel díjazottjaként – írja az MTI.