Ma kezdődik a kakas éve

Kínában január 28-án kezdődik az új év. Az asztrológia szerint ekkor lépünk a kakas évébe, mely a szakértők szerint különösen izgalmas esztendőnek ígérkezik: mozgalmas és tüzes lesz, amiről a jelek szerint idén a kotkodácsoló baromfi fog gondoskodni.

A majomkodásnak vége

2016 a majom éve volt, mely a rengeteg munkáról és fáradságról szólt – legalábbis a kínai asztrológia hívői szerint. A keleti kultúra alapján 2017 csak ma, január 28-án kezdődik igazán, ekkor kerül a kakas a főszerepbe, és tüzesíti fel az elkövetkező 365 napot.

Kukuríkúúú!

Mielőtt belekezdenénk a jósgömbünk dörzsölésébe, nem árt tisztázni, hogy az ázsiai asztrológiában nem a hónapok, hanem az évek a meghatározóak (bár ez talán már a te fejedben is megfordult, miután már ötször írtuk le az év szót).

A számmisztika szerint a 2017-es év számértéke 1, ugyanis 2+0+1+7=10, 1+0=1. A kínai filozófiában az 1-es szám jelentése a dicsőség és a becsület, valamint az újrakezdés, szóval számmisztikailag is csupa jó dologra számíthatunk.  Ráadásul a kakas a zodiákus rendszerben a 10. állat, aminek az értéke (1+0) szintén egy, szóval a 2017 egy dupla egyessel ér fel!

És akkor lássuk, mit is jelent mindez

Mivel ennyire hihetetlenül mozgalmas évünk lesz, minden lehetőséget meg kell ragadnunk, minden gondolatunknak hangot kell adni, és ne rejtsük el tehetségünket sem. Mivel a kakas és 2017 számértéke is az 1, ezért ha valamibe nagy energiát feccölünk, az kétszeresen fog megtérülni.

Egyszóval, ha komolyan odatesszük magunkat az idén, dicsőség, diadal, siker és aranyeső vár ránk. Végre egy horoszkóp, amiben érdemes hinni, nem?