Visszatér a magyar képernyőkre a Survivor!

 Az RTL Klub minden idők legsikeresebb reality show-jának újjáélesztését: ősztől újra a magyar televízióba kerül a Survivor. Amerikában 33, Svédországban 17, hazánkban pedig 2 évad született eddig, 2003-ban és 2004-ben.

A műsorba mától kezdve lehet jelentkezni az RTL Klubnál. Évadonként 16-20 kiválasztottal indulnak, akik egy egzotikus szigeten versengenek, ebben az esetben ténylegesen a túlélésért. A két vagy több csoportba szervezett versenyzők minimális mennyiségű ellátmánnyal indulnak, később maguknak kell ételről, italról és egyéb szükségleteikről gondoskodniuk. Nagyjából háromnaponta sorversenyeken vesznek részt, ahol fizikai és mentális képességeiket mérik össze eleinte a csapatok, később az egyének. A vesztes csapat tagjainak minden alkalom után ki kell szavazniuk egy tagot – ő azonban nem haza, hanem a zsűribe kerül. Amikor már csak páran maradnak a versenyben, ez a zsűri dönthet arról, hogy kié lesz a körülbelül 20 millió forint értékű főnyeremény.

Legalábbis elviekben. A magyar adaptáció különlegessége volt, hogy a fináléban SMS-szavazással döntöttek a nézők, ami pont a vetélkedő egyik legérdekesebb aspektusát nem hagyta érvényesülni. A Való Világgal ellentétben itt ugyanis nem a kamera előtt kell tetszelegni a továbbjutásért, sőt a provokatív, bunkó viselkedés a többiek szemében kevésbé szimpatikussá teszi a játékost, és gyorsabbá a kiesést. Nem véletlen, hogy az eddigi évadok nyertesei sem izomagyú tahók közül kerültek ki. Az idei válogatáson is inkább azok a jelentkezők lehetnek előnyben, akik szociális és praktikus képességekkel egyaránt rendelkeznek, bár a feladatok elvégzéséhez persze fürgeség és erő, mentális és fizaki sem árt.

Azt, hogy hol forog idén a hazai Survivor, eddig nem tette közzé az RTL Klub, ahogy a nyeremény pontos összegét sem. Annyi biztos, hogy már bejáratott szigetet választottak, ahol magyar stáb és tapasztalt szervezők együtt fogják a zökkenőmentes működést biztosítani. Így a kiválasztott játékosok eljuthatnak akár a Pearl-szigetekre, Nicaraguába vagy az ausztrál sivatagba is. A műsorvezető személyét is titok övezi, de valószínűleg a csatorna egy jól bejáratott tagjával fogunk találkozni.

Gyakran a reality, mint műfaj, alapító atyjának nevezik a műsort, ami tényleg az első hatalmas nézőtömeget vonzó tévés vetélkedőnek számított. A comment.blog.hu egyenesen odáig ment, hogy nélküle sosem születhetett volna meg a Voice vagy az American Race. Ki tudja, de az biztos, hogy Amerikában néhány döntő nézettsége mindmáig elsőnek számít a maga műsoridejében, és bár ehhez képest a magyar számok nem olyan meggyőzőek, az egykori 25%-os nézettség ma csodaszámba menne.

Mindenesetre a további részleteket, a tavaszi forgatást és az őszi műsorba kerülést is kíváncsian várjuk.