Ne hagyd ki őket! – Méltatlanul alulértékelt filmek 2016-ból

Nem lehetett okunk panaszra 2016-ban a filmpremierek terén. Két nagyszabású könyvfeldolgozással is találkozhattunk (Lány a vonaton, A szoba), melyek tömegeket vonzottak a mozikba, ám erről könyves összeállításunkban szeretnénk inkább szólni. Most azt az 5 filmet gyűjtöttük össze, melyek nélkül a tavalyi év sokkal szegényebb és unalmasabb lett volna a filmrajongók számára.

Suicide Squad

Lehet a legjobb és a legrosszabb filmnek is nevezni. Az Öngyilkos osztag az év egyik legjobban várt filmje volt, aminek köszönhetően rengeteg (vegyes) kritika érte a filmet. A szupererőkkel felruházott, börtönből kiszabadult csapatot azzal a feladattal bízzák meg, hogy próbáljanak megállítani egy még náluk is nagyobb gonosztevőt. A film fénypontjai egyértelműen a Robbie Margot jelenetei voltak, Jared Letót szívesen láttuk volna többet a vásznon, a jeleneteit azonban jócskán megvágták (ezért a húzásért mi is adunk egy fekete pontot a filmnek).

Hush

Sok nehézséggel kell szembenéznie annak, aki nem hall. Főleg, ha egy a külvilágtól elzárt házban él, és valaki megpróbál betörni hozzá. Ebbe a szituációba került Maddie is, akihez egy maszkos idegen akar betörni. A gonosztevő nem is sejti, milyen bátor és harcias ellenfélre tett szert a ravasz kislány személyében. A film a tavalyi év egyik legjobb horrorfilmje volt, főleg, hogy mindehhez mindenféle technikai bravúrt és effektet nem kellett bevetniük.

Bridget Jones babát vár

Íme a legnagyobb visszatérő! Kedvenc szinglink harmadik alkalommal is nagy kalamajkákba keveredik. Ezt a kalamajkát először Jacknek hívják, és egy sikeres sármőrt takar, majd Mark Darcynak, akit már senkinek sem kell bemutatni. A helyzet tovább bonyolódik, amikor Bridget megtudja, hogy terhes, ám abban, hogy ki a baba apja egyáltalán nem biztos. A végeredmény az eddigi legviccesebb Bridget Jones-film lett.

Hell or High Water

A legtöbben kerültek már szűkös anyagi körülmények közé, de szerencsére nem mindenki próbálja rablással orvosolni helyzetét. Toby és Tanner, két fivér, akiket véletlenül sem lehetne a legjobb testvérpárként aposztrofálni. Mivel anyjuk jelzálogkölcsönt vette fel a családi farmjukra, muszáj bemocskolniuk a kezüket, ha nem akarájk elveszíteni a családi örökségüket. Bár a filmet a magyar mozik nem vetítették, érdemes otthon letöltened és megnézned (persze szigorúan csak legális platformokon keresztül).

Cloverfield Lane 10

Íme a világ legrosszabbul végződő szakítása. Michelle éppen végleg lelépett a barátjától, amikor autóbalesetet szenved. Amikor felébred, egy földalatti bunkerben találja magát, törött lábbal. Fogvatartója egyben megmentője is, ugyanis a férfi állítása szerint a külvilág elpusztult, a levegőbe halálos anyag került, melyet belélegezve meghalnának. Michelle fogvatartójával és egy másik férfival, Emmettel raboskodik a földalatti lakban. A nő nem bír tétlenül ott rostokolni, nem áll össze a fejében a kép, nem hisz a férfinek, ezért megpróbál kiszabadulni.

Kult

Tegdes Péter

Az újságíró szakmában nincs két egyforma nap, ahogyan két egyforma cikk sem létezik. Interjúkkal, összeállításokkal és leírásokkal próbálom megfejteni, miben rejlik Budapest titka, amiért annyira szeretjük a várost. Remélem, jó nyomon járok.

Következő